Már jól felismerem.
Névről, de név nélkül is.
Mégis van amikor nem tudok szabadulni tőle.
Hiába ignorálom, csak rám akaszkodik, rám ír Fb-on, mintha észre se venné, hogy előző kérdéseire sem válaszoltam.
Akkor megszánom, és mintegy önkezemmel akasztom a hurokba a fejem.
Mert innentől kezdve hallgatnom kell a végtelen szenvedését, a meg nem értettségét, és a magyarázkodását - amit nem is kértem tőle - az ostoba dolgaira.
Mintha lenne bármi közöm is hozzá.
Mintha számítana egy fikarcnyit is a véleményem - megjegyzem, ha számítana, most nem itt tartana -
Persze dühös vagyok, de magamra vagyok az, mert belementem ebbe a bugyuta játékba.
Azért valahol sajnálom is, de csak egy kicsit, mert aki ennyire önző mint ő, az előbb -utóbb beleszalad egy ekkora pofonba.
Gyönyörűséges virágnyelven elmeséltem a sztorit, csak nem tudom pár év múlva fogok-e emlékezni kiről írtam?
És ha ide írom magamnak hogy sógornő?
Igen, ez talán segít majd...:-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése