Babézia...................................

Hát ezt is megértük.
Mi ketten, én és Marcipán.

Azért örülhetek, mert majdnem 10 év eltelt és egyetlen egy fertőzött kullancsot sem sikerült összeszednie.

De most igen!
Sajnos.

Azért boldog vagyok, hogy időben észrevettem, bele se gondolok, mi lett volna, ha nem viszem ma orvoshoz.

Még nem vagyok felkészülve arra, hogy elveszítsem.

Tulajdonképpen, sohasem leszek erre felkészülve.

Már tegnap is gyanús volt, hogy nem jött ki a vasárnapi ebédhez, máskor ő az első .
Aztán a finom husiknak sem örült, de azért megette, láttam ám rajta, hogy csak a kedvemért eszik.
Este is kint hevert a hidegben, úgy hoztam be.

Aztán ma reggel már a legkedvencebb jutalomfalatot sem kérte, és itt bizony megijedtem, ugyanis ezért a kis húsdarabért ölni tudna.

Délben hazajöttem, és elvittem orvoshoz, a kávé színű vizelete pedig megadta a kegyelemdöfést nekem.

Érzetem, hogy komoly baja van, és ezt az állatorvos   meg is erősítette.
Babiózis, amibe bele is halhatnak a kutyák.

A rosszban az volt a jó, hogy még időben sikerült orvoshoz vinnem.

Két injekció és kb.másfél órás várakozás amíg lecsöpögött az infúzió.

Még nem az igazi, de már evett, és ahogy láttam , mert persze ez sem egyszerű egy ilyen rövid lábú kutyánál, a vizelete sem volt kávé színű.


Igen, most egy kicsit fellégezhetek, és hálás vagyok a sorsnak, hogy még az elutazásom előtt kiderült.





Nagyon-nagyon szeretnék még pár évet vele...................