Régóta kerestem már a megfelelő kifejezést arra az érzésre ami mostanában elfog amikor belépek a munkahelyem kapuján, de nem találtam.
Itthon élénk, tettre kész vagyok, oké van amikor fáradtan kelek fel, de nem sokszor, szóval itthon még minden happy, ám amikor lehúzom a belépő kártyámat és bejutok a munkahelyemre,mintha egy láthatatlan, agyzsibbasztót tennének a fejemre.
Azonnal érzem, hogy minden tompa lesz, nehezemre esik a gondolkodás, a pörgés.
És ez nem csak megrémít, hanem marhára bosszant is.
Ugyanis nem győzöm a hibáimat javítgatni amit csupán csak merő figyelmetlenségből követtem el.
És még örülhetek, hogyha nem lesz belőle nagyobb gond.
Aztán vagy két napja meghallottam a kolléganőmtől a fenti kifejezést " felhők vannak a fejemben"...
és telitalálat!!
Pontosan ezt érzem, ezt a ködöt ezt a szürkeséget, tompaságot, amit nem old fel az ötödik kv sem, a két zacskó cukorka sem, a gyümölcsök sem, semmi sem ami bent van a munkahelyemen.
Basszus mi lesz velem, ha így folytatom? Még testvérek között is van öt évem, amit ki kell valahogy bírni.
Muszáj, nincs semmiféle választási lehetőségem.
Vagyis de, elkezdtem a futást,de most mégis szüneteltetem, mert ez a fásultság erre is kiterjedt.
Nem érzem azt,hogy jobb lenne ha futnék.
Hogy mi lenne mégis jó most?
Ott lenni azon a nyugis helyen amiről annyit álmodtam, én a kutyám a macskám, meg a végtelen nyugalom.
Csak nézném a végtelen óceánt, és nem vágynék semmi másra....mert mindenem megvan.
Nem kell forszírozni, hol lennének a családtagjaim....jól megvannak már most is nélkülem....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése