Valahogy bírjuk egymást, azt hiszem ő kicsit jobban elvisel mint én, eddig még egy zokszava sem volt.
Pedig erősen hisztizem, így délután -este meg kimondottan.
Állandóan nyafogok, a szétcsúszott sminkem, a csatakos hajam, a szemembe csöpögő izzadság miatt.
A ruháim sohasem elég szellősek, rám tapadnak és gúzsba kötnek.
Talán rá akar venni, hogy élvezzem a nudizmus örömeit.
Nem fog neki menni, mert én már öreg vagyok ehhez, de értékelem a próbálkozásait.
Persze azzal ő sem tud mit kezdeni amikor a férjem-fiam-lányom ( a sorrend tetszőleges) random düh kitöréseket produkál.
Olyan semmi kis dolgokon akadnak fen, amin csak nevetni tudok.
Persze én se lehetek kivétel, pl amikor a számítógépem 20 perc után sem képes egyetlen értelmes net - es elérhetőséget produkálni.
Olyankor nem vagyok úrinő, jobb is ha nem hall senki.
Vagy a telefonom lefagy ebben a hőségben. Bosszantó nüansz, de megtörtént.
Sajnos elég sokszor, én pedig nem vagyok híres a türelmemről.
Mostanában leginkább gyümölcsöket eszem, dinnyét elsősorban, aztán barackot, és a görög gyümölcs leves, jó hidegen az első számú kedvenc.
És már ehetek főtt kukoricát.
Imádom, egészen egyszerűen imádom.
Marcipán nagyon nehezen viseli a meleget, ő semennyire nincs pariban vele.
Skót vérvonala a hideg, havas időt preferálja.
Imádom nézni, ahogy örül a hónak, a hóesésnek. Igazi, őszinte, gyermeki.....
Ezt is a hőség rovására írom, hogy téli, hideg-hűs dolgokat emlegetek fel most.
Pedig télen, mennyire jól esne ennek a melegnek még csak a fele is.
Most szabin vagyok, és még a jövő héten is.
Szerencsésnek érzem magam, hogy a kánikulával együtt tölthetem ezt a 10 napot.
Iszonyú lenne most bent a munkahelyen:-)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése