Mivel ma nagy napra virradtunk.
Ma van a tesi felmérésem napja.
Ez nekem mindig nagy lelki teher, alapjában véve,mindenféle megmérettetés aminek én vagyok az alanya, a tárgya és az igéje.
Gyűlölök reflektor fényben lenni, miközben annyira,de annyira vágyom arra, hogy én legyek a középpontban.
Hogy ez így egy oximoron? Na és! Én egy ilyen kettősségben élek.
Minden kell és annak az ellenkezője is.
Báár nem tudom,mihez kezdenék,ha megkapnék mindent amit csak kigondolok.
Volt már nem egyszer példa arra,hogy megkaptam amire vágytam,de már nem örültem neki.
Olyan sokáig sóvárogtam rá, hogy amikor az enyém lett már nem tudtam mit kezdeni vele.
Nem okozott sem örömöt, sem elégedettséget.
Valahogy így vagyok ezekkel a közösségheztartozásokkal is.
Vágyom rá,és irigykedem azokra akik benne vannak, aztán egyszer csak azt látom,hogy ez sem jobb mint amiből éppen szabadultam.
Pletykák, irigykedések, veszekedések, mindenhol ugyanaz.
És megint csak megerősödik a hitem, jó, jobb egyedül, de persze Én nem vagyok alkalmas az egyedül létre, mert nem remetének születtem,viszont az egyedül lét nem a magányost jelenti nekem.
Szükségem van barátokra, olyan igaziakra.
A múltkor elfogott a vágy, hogy megírjam nekik, mennyire jó, hogy a barátaim, mert éppen akkor érzetem úgy, hogy mindenki menekül tőlem.
Az egyik - aki férfi - annyit írt, hogy ő is örül ennek, a barátnőm pedig azt kérdezte, hogy ez most miért?:-)
Azért, mert mind a ketten olyanok, amilyen barátot mindig is elképzeltem magamnak.........
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése