2015. április 5., vasárnap

Miért is kellett ez az új blog?.....


Egészen pontosan tudom.
Azért mert elegem lett abból, hogy olyanok is olvasnak akik egyébként le sem tojnak.
Megsértődtem - pontosan ez történt - és elköltöztem a régi helyről.
És most jól érzem magam. Nem gondolkodom a szavakon amiket leírok, tetszik-e bárkinek is.
Írom, ahogy jön  és ez nagyon remek dolog.

Beleolvastam most a régebbi blogomba, és meg kell mondjam, tetszik, még így is, hogy erősen visszafogott.
Á, mindig is tudtam, hogy szükségem van az írásra, sose fogom abbahagyni.
Valahol mindig újrakezdem majd.



Együtt a család. Mióta felnőttek a gyerekek igazi ünnep akkor van, nekünk, amikor mind együtt ülhetünk az asztal körül.
És ez független minden más ünneptől.

Mostanában nagyon sokat alszom pl. tegnap is mindjárt ebéd után lefeküdtem pihenni -ami nálunk  11.30 , na ez is megér majd egy bejegyzést - és csak késő délután ébredtem fel.
nem, nem volt semmi sürgős, de azért meglepődtem.
Mibe fáradtam el?

Csináltam fűzfaágból ajtódíszt, majd ha lefotóztam kirakom. Még éppen időben hiszen ma még aktuális, aztán majd leszedem róla a nyulakat és a többi ottmarad.
Amúgy sincs névtáblánk kirakva.

Elindultam blogkeresőbe.
Muszáj új, érdekes blogokat felfedeznem, mert olvasni is szeretek.
A kedvenceim azok akiket olvasva valami pluszt kapok.
A régi blogok közül nem sok maradt meg ilyennek.

De ez a dolgok rendje, vagy mégse?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése