Húsvét és egyéb szöszöcskék.....

Azt hiszem, a tavaszi nagytakarítás valahogy a nők génjeibe van kódolva.
Nekem legalább is.
Ugyanis semmi kedvem nem volt hozzá, ám mégis nekifogtam, és végig csináltam.
Na persze, nem a klasszikus nagytakarítás volt ez, csak amolyan tűzoltás féle.
Ami most kimaradt - többek között a lomtalanítás is -  majd később kerül rendezésre, amikor szabin -  és magam leszek csak itthon.

Mert ehhez nyugalom kell, hogy kellően kinosztalgiázhassam magam a kidobásra ítélt dolgok felett.
Aztán persze úgyis  annyi fog történi, hogy első körben "csak" a pincébe, garázsba viszem le, még egy esélyt adva arra, hogy egyszer visszakerüljön a rendszerbe.

A ruhákkal egyszerű - egyszerű? - a dolgom.
Csak a lányommal kell megvívnom a csatát, hogy mehet-e a ruhagyűjtőbe vagy sem.
Én ugyanis a kuka mellé nem teszek ki semmilyen ruhát, nem szívesen látom, hogy szétdobálják, tapossák azokat a dolgokat, amik nekem jelentettek valamit.
A ruhagyűjtő konténerben éppen a legjobb helyen vannak.

Érdekes, nem dobok ki semmiféle rajzot, írást, fotót amit a gyerekeim, a férjem vagy én készítettünk.
A számlákat sem, már abban is szortírozni kellene, de ahhoz még nagyobb lelkierőre van szükségem.

Már régóta nem festünk  tojást.
A tojásfám is évekkel ez előtt készült, amikor még máshogy ünnepeltük a húsvétot.
Azt hiszem, minden ünnep csak addig élmény amíg kicsik a gyerekek, mert  nekik szükségük van minden ilyesmire.
Ahogy felnőnek okafogyottá válik, ám mivel a szokások rabjai vagyunk, majdnem ugyanúgy megünnepeljük mindig.


Ám a sonka-tojás-csípős torma kombó nagyon bejön nekünk.
Év közben is ehetnénk ilyet -  hála Istennek, akármikor megvehetjük - de még sincs az a feeling ami ilyenkor.
Beszéltük is a lányommal két sonka harapás között, nem teleszájjal, de ebéd közben.
Én nagyon szeretem amikor beszélgetünk a terített asztalnál.
Amikor némaság van, az bizony nem jelent jót nálunk, akkor bizony a családfő dühös és olyankor csönd van, még a légy se pisszenhet.
De ez már egy másik történet.

Úgyhogy most megyek és megcsinálom az autentikus vasárnapi ebédet, aminek semmi köze az ünnepekhez, viszont nagyon is a családfő kedvenc menüje.

Csontleves, zöldséggel, hosszú tésztával, rántott hús, sült krumpli, saláta.

Emlékszem gyerekkoromban a rántott hús volt az ételek csimborasszója.
Nagyon jeles napokon került csak az asztalra, és gondolom a férjeméknél is így volt, és ebből maradhatott  meg ez a csillapíthatatlan rántott hús imádat benne.

Végül is nem baj, mert szerencsére van lehetőségünk mindig  megvenni azt a darab karajt amiből elkészül az ebédünk.