Ablak mese

Csak álltam az ablak előtt és a lemenő nap sugarait néztem a szemközti üvegtáblákon.
Milyen játékosan, szinte nevetésre ingerelve haladt ablakról, ablakra.
Egészen belefedkeztem.

Elképzeltem, ahogy leskelődik
A  szobában végig futtatja vékony ujjait a szekrényeken, megvilágítva az ottfelejtett porcicákat. 

Megsimogatja a fáradt, ráncos arcot, mosolyt csalva rá. 

Nini, hiszen egészen megfiatalodott ott szemben az nyugdíjas néni, és már látom is ahogyan kinyújtózik és ismét az a fiatal életvidám lány lesz aki volt valamikor.

Nem, az éveket nem lehet visszahozni, de ez a pajkos napsugár arra ösztönzi, hogy felálljon a karosszékből és megcsinálja a vacsoráját. 

Pirítóst teával.

Többre nemigen futja, jól be kell osztani a nyugdíját, hogy jusson mindenre, a macskájának is. Neki főleg.

A fénysugár a következő ablakra folyik, megvilágítva a bent levőket. Egy család. Apa, anya egy kislány.
Most mind a hárman itthon, hiszen a karantén miatt ők sem mehetnek sehova.

Az apa munkájára hivatkozva keveset volt otthon. Szeretője volt, mert egy fiatalabb nő jobban felpezsdítette, mint a 25 éve unalomig ismert felesége. Most ennek is lőttek, és ő nem találta a helyét.

Rá kellett jönnie, hogy bizony a lánya és a felesége életéből nem hiányzik.

Mindent megoldottak maguktól, mert hozzászoktak, hogy soha sincs ott és akkor amikor kell.

Amikor szükség van rá.

És ez bizony nagyon mellbe vágta. Amikor látta, hogy a felesége miként küzd meg a minden napi dolgokkal, amiről neki halvány fogalma sem volt, mert nem volt otthon.

Rájött, hogy bizony az asszony s(z)ótlansága nem más mint egy védekezés a fájdalom ellen, amit ő maga okozott.

És most karanténban vannak. Ők hárman és az összes problémájuk amit már többé nem lehet elhallgatni.

A szemével követte a napsugár útját ahogy lassan végig cirógatja a kislánya aztán a felesége arcát.

Úgy érezte, hogy a feleségén tovább időzött, így meglátta a szemeiben azt a fiatal lányt akiért annyit harcolt, hogy az övé legyen.
Akkor megígérte neki, hogy jóban-rosszban mellette lesz.

Bólintott.
 Itt az ideje, hogy minden elvesztegetett percet jóvá tegyen.

A napfény tovasiklott. El a háztetők felett.

Én pedig csak álltam az ablaknál, és már a saját életemen gondolkodtam.

Hogyan tovább ha vége a járványnak? Mi lesz más? Mire tanított engem, másokat?

A Hit most nagyon fontos lett nekem.

Hinni az összefogás erejében.

Hinni abban, hogy a jó mindig győzni fog.

Hinni magamban, hogy megmaradok embernek minden körülmények között.