2020. június 8., hétfő

Annyi minden történik velem mostanában, csak kapkodom a fejem....


 Festek. Nem mondom, hogy minden nap, de amikor elkap az ihlet akkor semmi más nem érdekel. Szeretem csinálni. Olajjal nem próbálkozom. Valamiért úgy gondolom, nekem túl komoly, túl nehézkes. Jobban tetszik az akrill, az akvarell, a kréta, a filc toll,szén, tus, színes ceruza. Ezek illenek hozzám.


Szeretem a fogadott városomat Tatát.
 1985-ben költöztünk ide, és én azóta a feltétlen híve vagyok. Csodaszép kis város. Itt minden megtalálható egy helyen amit szeretek. Hegyek-dombok, víz, parkok, fák, kedves hangulatos sétányok. 

De most szemet vetettek erre a helyre is.
Valamiért úgy gondoltam minket nem ér el a gazdagok hóbortja, hogy minden csodaszép helyet megkaparintsanak, beton monstrumot építsenek oda, töméntelen fát kivágjanak és kisajátítsák a helyet, csakis maguknak.
Tévedtem. Szomorú és dühös vagyok, mert tudom, hogy hiába tiltakozunk sokan, ez már eldöntött dolog, és pontosan úgy fogunk járni,mint most a Balaton part.....

Fáj a szívem, mert egyre több dologtól fosztanak meg " kiváltságosok".
Engem, és a csöndes többséget.......





2020. május 3., vasárnap

Anyák napja..................



Csak sírok.
Nem kellenek a szavak.
Ha messze is vagy, tudom,
hogy velem vagy.
A mozdulatod, ahogyan kisimítod
a hajtincsemet,
az ölelő karod, és a végtelen
szereteted.
Hiányzol anyu.

Most megyek és bár a testem karanténban van,
a lelkemet semmi sem kötheti meg.
Ez a nap a Tied, az Enyém, 
és azoké 
akiknek többet jelent egy szónál;
Anya.



2020. április 16., csütörtök

Karantén(y)......





Nem régen vagyok itthon. Tavaly augusztustól.
 Borzasztóan élvezem a megnövekedett szabadidőmet. Tobzódom a lehetőségekben.
No igen, tavaly még így volt, idén erősen megnyirbálták   a karantén miatt.
Nagyon nagyon szeretek csavarogni, ahogy a férjem mondja, cél nélkül menni, csak úgy.

Szóval a "maradj otthon" jegyében a benti elfoglaltságokat preferálom.


Többek között a kenyér - és kalács sütést. Vettünk egy szuper kenyérsütőgépet és néhány kudarc után megtaláltam a nekünk tökéletes kenyér-és kalács receptet.
Kifejezetten olyat kerestem, ami elejétől a végéig a gépben készül.
Kiflit-zsemlét nem akarok csinálni, hiszen csak ketten vagyunk, nem tudok kis mennyiséget készíteni, na de lehet, hogy az idő múlásával ez is változik.
Ilyen kalácsot készítek amit 3 napig eszünk.

És ilyen kenyeret - kb. 90 dkg - amit változó ideig eszünk, de tapasztalat, hogy 5 nap után sem lesz penészes és rossz állagú.

Nem tölti ki minden időmet ez az elfoglaltság, és ugye takarítani sem lehet mindig, így jut most időm a  süteményekre, festésre és a kiskutyámmal is többet vagyok.
Idén a nagy sláger nálunk a marlenka. A lányom kedvence, és mivel nagy kihívás elé állított nekifogtam.

És sikerült, mostanra profi lettem benne.:-)


A másik süti a mézeskrémes. Ebből a férjem és a fiam bármennyit képes megenni.
Megmutatom az én kedvencemet is. Ez a rumos félhold nevű, nagyon egyszerű sütemény.


A maradék időmben festek. Új keletű, de nagyon régi álmom. Ugyanis nekem a teljes nyugalom kell azokhoz a dolgokhoz amiket hobbiként jelölnék meg. Nem szeretem, ha percenként fel kell álljak, mert ezt- vagy azt kérik tőlem.

És most jött el ez Én időm. Nagyon szeretem . :-)




Szóval nem unatkozom. Igaz sohasem unatkoztam itthon. De most a saját kedvteléseim kerültek előtérbe.
Ha elmúlik ez a nemszeretem időszak, nálam is, mint mindeki másnál, már nem lesz semmi sem olyan mint volt.
Nem írom, hogy okosabb leszek, de hogy hálás leszek-vagyok mindenért az egészen biztos.

2020. április 11., szombat

Ablak mese


Csak álltam az ablak előtt és a lemenő nap sugarait néztem a szemközti üvegtáblákon.
Milyen játékosan, szinte nevetésre ingerelve haladt ablakról, ablakra.
Egészen belefedkeztem.

Elképzeltem, ahogy leskelődik
A  szobában végig futtatja vékony ujjait a szekrényeken, megvilágítva az ottfelejtett porcicákat. 

Megsimogatja a fáradt, ráncos arcot, mosolyt csalva rá. 
Nini, hiszen egészen megfiatalodott ott szemben az nyugdíjas néni, és már látom is ahogyan kinyújtózik és ismét az a fiatal életvidám lány lesz aki volt valamikor.
Nem, az éveket nem lehet visszahozni, de ez a pajkos napsugár arra ösztönzi, hogy felálljon a karosszékből és megcsinálja a vacsoráját. 
Pirítóst teával.
Többre nemigen futja, jól be kell osztani a nyugdíját, hogy jusson mindenre, a macskájának is. Neki főleg.

A fénysugár a következő ablakra folyik, megvilágítva a bent levőket. Egy család. Apa, anya egy kislány.
Most mind a hárman itthon, hiszen a karantén miatt ők sem mehetnek sehova.
Az apa munkájára hivatkozva keveset volt otthon. Szeretője volt, mert egy fiatalabb nő jobban felpezsdítette, mint a 25 éve unalomig ismert felesége. Most ennek is lőttek, és ő nem találta a helyét.
Rá kellett jönnie, hogy bizony a lánya és a felesége életéből nem hiányzik.
Mindent megoldottak maguktól, mert hozzászoktak, hogy soha sincs ott és akkor amikor kell.
Amikor szükség van rá.
És ez bizony nagyon mellbe vágta. Amikor látta, hogy a felesége miként küzd meg a minden napi dolgokkal, amiről neki halvány fogalma sem volt, mert nem volt otthon.
Rájött, hogy bizony az asszony s(z)ótlansága nem más mint egy védekezés a fájdalom ellen, amit ő maga okozott.
És most karanténban vannak. Ők hárman és az összes problémájuk amit már többé nem lehet elhallgatni.
A szemével követte a napsugár útját ahogy lassan végig cirógatja a kislánya aztán a felesége arcát.
Úgy érezte, hogy a feleségén tovább időzött, így meglátta a szemeiben azt a fiatal lányt akiért annyit harcolt, hogy az övé legyen.
Akkor megígérte neki, hogy jóban-rosszban mellette lesz.
Bólintott.
 Itt az ideje, hogy minden elvesztegetett percet jóvá tegyen.

A napfény tovasiklott. El a háztetők felett.
Én pedig csak álltam az ablaknál, és már a saját életemen gondolkodtam.
Hogyan tovább ha vége a járványnak? Mi lesz más? Mire tanított engem, másokat?
A Hit most nagyon fontos lett nekem.
Hinni az összefogás erejében.
Hinni abban, hogy a jó mindig győzni fog.
Hinni magamban, hogy megmaradok embernek minden körülmények között.

2020. április 9., csütörtök

Napjaim...


Hát valami  ilyesmi. 
Amikor nem volt kötelező itthon lenni, örömmel voltam itthon, hiszen bármikor elmehetem bárhová, tehát maradtam.
De most, hogy maradnom kell, mennék. 
Hozzánk sem jönnek és mi sem látogathatjuk a barátainkat.

Még jó, hogy van Marcipán. Vele muszáj kimozdulni, sétálni.
Aggaszt, hogy korlátlan időre meghosszabbították a kijárási tilalmat, hogy nem tudom mikor ölelhetem magamhoz a gyerekeimet, a kedves barátaimat. 
A világot.

Most - igaz nincs egy csöppet sem húsvéti hangulatom - de sütök és vettünk sonkát is, és tojást is.
Mert ragaszkodunk a megszokott dolgokhoz ebben a felfordult világban.

Mivel január óta jó pár marlenkát és mézeskrémes csináltam, így most ezt a régi, lakodalmas sütit sütöttem. A neve rumos félhold. 
Egyszerű és finom. 

Aztán sütöttem még kenyeret gépben. 
Ragaszkodom a gépi sütéshez, hiszen azért vettük. Most kipróbálásra került a gyermelyi kenyérliszt és az aszkorbinsav.
Hát valami isteni lett a kenyér. Büszke is vagyok magamra, hogy a kezdeti kudarcok ellenére nem adtam fel és végül sikerült megsütnöm azt a kenyeret, a mit szívesen eszünk.
Feleáron mint amennyiért a boltban megkapom.

Aztán varrtam maszkokat, saját használatra.
Én hordom, amikor kimegyek az utcára.

Valahogy olyan gyorsan telnek a napok. Sokat ücsörgök a teraszon és várom, hogy végre telerakhassam virágokkal, mint tavaly.

Néha annyira elfog az aggodalom a gyerekimért, hogy képes vagyok az agyukra menni. 
Aztán meg fogom a fejem, hogy úristennn! mennyire buta is vagy, hiszen felnőttek és tudnak vigyázni magukra.
Nagyon szeretném, ha épségben túlélnénk ezt az egészet!

És igen. Szeretném, ha nem lennénk betegek. Ebben a helyzetben nem vagyok meggyőződve arról, hogy aki más betegséggel menne orvoshoz azzal megfelelően bánnának-e.
Prioritása van a vírusnak - ez persze érthető - , de azért a többi betegség sem szűnt meg.
Nekem a diabetológiára az áprilisi időpontomat eltolták agusztusra.
Hála Istennek, nincs problémám, és remélem nem is lesz.

Csak firkálgatok össze-vissza, itt is.
Nincs türelmem, kedvem.

De majd alakul,   a régi félelmek nem gyűrhetnek újra maguk alá. Nem is fognak.
Nem véletlenül értem meg a 60 évemet. Használom a megszerzett tapasztalatot, és többé ne leszek holmi kis játszmák részese. :-)


2020. március 18., szerda

Dünnyögések.......

Valamiért annyira álságosnak érzem ezt a hirtelen jött nagy féltést az idősekkel szemben. 
Mást sem olvasok, csak azt vigyázzunk rájuk. 
Most mindent megtiltanának nekik, amit eddig egyedül kellett csináljanak. 
Sokan csak magukra számíthattak eddig és most egyszerre bízzanak idegenekben?
Kinek lehet hinni?
És ez a nagy féltés megmarad a vírus lecsengése után is?

De talán mégis jó ez a járvány.  Eszükbe jutnak az elfelejtett emberek.....


Meg kell szoknom az új rendet. Világ életemben jogkövető voltam. A szabály az szabály.
Most is.
Most - mert kell - három lépés távolság, a sorban, a boltban, a gyógyszertárban, és mindenütt. Még szerencse, hogy az interneten sokkal közelebb kerülhetünk egymáshoz.
Beszélgetünk. 
Tanácsokat adunk, oktatunk.
És kioktatunk másokat.
Nem lehetne ezt a magatartást, elnapolni?
Átlépni a kis személyes sérelmeken, és ha már segíteni nem tudunk, ne cseszegessük a másikat.
Sokat olvasom a fb-ot.
Én szeretem, igaz néha dühöngök, leginkább a politikai jellegű bejegyzések alatti kommenteken. Nekem néha sokkal többet mond a komment cunami, mint az alapbejegyzés. 
De ez régi heppem. Még blogos időkből ragadt rám.

A szomszéd asszonyom rám írt a minap és elmesélte, hogy a 12 éves lányával beszélgettek a felnőtt barátságról. Arra jutottak, hogy felnőtteknek nehezebben megy a barátkozás, túl sok a félelem, mindkét részről, túl sok a fenntartás és még nem tudom mi.
 Én is nehezen barátkozom, túl sok kudarc ért. A legfájóbbak azok voltak amikor közel engedtem magamhoz valakit és az visszaélt vele.
Igen voltak ilyenek, ma már csak sajognak ha, ha! eszembe jut.

Kinyílt  a  világ nekem amikor eljöttem a munkahelyemről. Immáron 8 hónapja.
A legnagyobb ajándék nekem az IDŐ lett.
Az idő most a barátom. Pariban vagyunk. Ő nem rohan annyira, én pedig megpróbálom minden percét hasznosan eltölteni.
Egy hatalmas stressz faktor esett ki az életemből azzal, hogy már  nem dolgozom.
Hálás vagyok érte az univerzumnak.

Kora reggel , vagy délután Marcipánt sétáltatva  eltölt a végtelen elégedettség érzése.
Mindenem megvan.
Hát kell ennél több?
Hogy tudok futni - ok most nem, mert hasra estem, kicsit levertem a térdem, de akkor is - hogy oda megyek és akkor, amikor akarok. Azt csinálok itthon amit akarok.
És bármikor. 

Szeretek élni. Szeretem ezt az életemet. A benne helyet kapó embereket. A gyerekeimet és a férjemet akikre mindig számíthatok. A beszélgetéseket a szomszédokkal.
A rigók cserfes énekét, Marcipán nedves orrát, ahogy megbök, a tiszta ,friss tavaszi illatokat, a pompás virágokat. A frissen sült kalácsomat és kenyeremet, a jól sikerült festményeimet.

És magamat is.
Ez hosszú és nehéz folyamat volt, de most már azt mondom megérte!




2020. március 9., hétfő

Nick nevek és egyebek.....

2006 óta blogolok. Hol itt, hol ott. Nálam terápiás céllal működik.
Nyughatatlan lélek vagyok, sok helyre regisztráltam, és rengeteg nick nevem volt- van. A helyzetet bonyolítja, hogy a blogokhoz akárhogyan nem lehet hozzá szólni.
Ezt még most sem értem, hogy miért nem, de kénytelen vagyok elfogadni.

A nick neveim amin előfordulhatok: skyppys, ilyspeak, zsina.  
Hogy miért érzem fontosnak ezt leírni. Nos amióta Kincse meginvitált a Juntos nevű blogos közösségbe megjött a kommentelős kedvem is.

Hamarosan, egészen pontosan áprilistól nyugdíjas leszek. 

Most intézem a papírjaimat. Tegnap is Pesten voltam emiatt.
Kavarogtak a gondolatok, információk bennem amíg a zsúfolt metrón utaztam. Ja igen a korona vírusról. 
A boltokban már felvásárolták az élelmiszereket de szájmaszkot igazából 2-3 külföldi turistán láttam. Bár nem tudom mit vártam, mikor én magam sem viselem. Bízom a szerencsénkben, hogy a családunkból nem kapja el senki.
A gyerekeimnek vettem kézfertőtlenítőt, mellbevágott az ára 700.- Ft??? WTF!

Igazán nem tudom mit gondoljak erről az egészről......

Régi vágyam teljesült amikor karácsonyra festős dolgokat kaptam a családomtól. Acril és akvarell festékek, vásznak, ecsetek. És jó adag biztatást. Még az egyébként kissé cinikus férjem is segítőkészen áll a festményeimhez.

Ahogy közeledik a jó idő én is bevagyok zsongva. Ma pl 13 fokot ígérnek. Hihetetlen. Minden virág egyszerre nyílik és anyák napjára már orgona sem lesz.
Az erkélyünket teszem rendbe. Kibontom a becsomagolt bútorokat és megrendelem a virágokat a balkonládákba.
Nincs kertem, de ismerve  magam jobb is így. 
Tavaly nagyon beváltak a dupla szirmú petúniák. Idén is ilyen lesz, meg valami zöld is mert azt nagyon szeretem.

Aztán elkezdjük - a tavaly olyan jól bevált - kinti "edzéseket" a férjemmel.
Valójában csak arról van szó, hogy kerékpárra pattanunk és a bicikli úton átmegyünk a szomszéd faluba.
És persze a futás. Az én nagy projektem. Szeretném idén is folytatni. Nem csak terápiás jelleggel.