2020. október 12., hétfő

Vásárlás a konténernek.....


 

Már napok óta , mi több hetek óta motoszkál bennem egy vendégségben elhangzott mondat. 
"Nem vásárolok a konténernek".....

Mit is jelent ez pontosan. 
Azt, hogy 60 éves vagyok, nekem már a B oldal forog.
Az anyagi tárgyak gyűjtögetése nem jó ötlet.
Mert mi lesz ezekkel a dolgokkal amikor meghalok? 
Bizony, bizony megy a konténerbe, hiszen lássuk be a gyerekeink nagyon kevés dolgot mentenek meg -át maguknak abból ami nekem számított értéknek.
Hogy ez miért fáj, amikor már amúgy se tehetek semmit?

Nem fáj, csak visszafogja a lendületemet amikor bármi olyat meglátok ami ugyan teljesen felesleges, de a szememnek-szívemnek tetsző.
Valahogy elkapott a selejtezési kedv. 
Hadd csináljam még meg én. Hadd válogassam én ki mi az ami szemét, használhatatlan, és a maradékot hadd én ajándékozzam el még az életemben.

Hadd örülhessek annak, hogy jó helyre kerültek a kincseim.
 
Még emlékszem amikor új albérletbe költözve a lányom az idős néni holmijait rakosgatta össze és szinte semmire sem volt szüksége belőle a néni gyerekeinek.

Nagyon szomorú voltam és nem tudtam elhessegetni az érzést, hogy bizony az én dolgaimmal is ez lesz......

Talán tényleg az a megoldás, hogy még most elrendezni mindent, minél kevesebb gondjuk legyen a gyerekeknek vele.
És remélem lesz elég időm mindenhez...


2020. augusztus 25., kedd

Csak a változás állandó.......


  Minden mozgásban van körülöttem. Sokkal jobban érzem, átélem mint eddig. 
Talán mert most végre a helyemen vagyok.
Magammal törődöm, amit eddig ugye nem mondhattam el, hiszen mindig volt valaki-valami, amit fontosabbnak éreztem nálamnál.

Változik a világ is körülöttem, lassan a szájmaszk olyan lesz mintha nem is lett volna másként.
Én bizony sajnálom, hogy idejutottunk. Úgy érzem a maszk megöli a  szabad közeledést a másik felé. Eleve védekezésre kényszerít minden ellen....
Nem látod a reakciókat, a grimaszokat, vigyorgást, a vicsorgást. Megpróbálsz a másik  szeméből kiolvasni valamit, de ez nem az igazi. 
Nekem nem.

Egyszer írtam egy cseresznye fáról, nagyon finom cseresznyéje volt, évről évre több.
A kis fa dacolt a széllel, a kevéske kis hellyel ahova ültették, élt és élni akart. 
Aztán egyszer csak eltűnt....
Kivágta egy ember, akit zavart, hogy a szél az ablaka előtt cibálja. Nem volt semmi más megoldása ennek az "izének", csak az, hogy baltát ragadott, és tőből kivágta.
Haragszom bizony erre a valakire, mert úgy viselkedett,mint olyan sokan mostanában. 
Értelmetlen pusztítása a fáknak, ez a trendi most. 
Nem értem miért nem lehet megférni a természettel, úgy építeni, hogy ne romboljunk, ne tiporjunk?Minden kivágott fáért fáj a szívem, de Béci cseresznye fájáért különösen...

Változik a fb. felülete, szeptembertől  csak az új lesz, nincs mese....engem zavar az új felület, nem is használom, engem zavar, hogy megkérdezik miért a régit választom, de a válasz láthatóan nem is érdekli őket - a lényeg úgyis az, hogy ők megkérdeztek - .

Megváltozik ennek a blogos oldalnak a felülete is, ehhh..............szintén szeptembertől más lesz.
Erre már nem is írok semmit.

Remélem nem fog megszűnni a blogspot, és blog.hu most, hogy az index megváltozott. 
Sok évnyi írásom van mindkét blogos oldalon, tényleg sajnálnám, ha nyoma veszne.





 

2020. június 8., hétfő

Annyi minden történik velem mostanában, csak kapkodom a fejem....


 Festek. Nem mondom, hogy minden nap, de amikor elkap az ihlet akkor semmi más nem érdekel. Szeretem csinálni. Olajjal nem próbálkozom. Valamiért úgy gondolom, nekem túl komoly, túl nehézkes. Jobban tetszik az akrill, az akvarell, a kréta, a filc toll,szén, tus, színes ceruza. Ezek illenek hozzám.


Szeretem a fogadott városomat Tatát.
 1985-ben költöztünk ide, és én azóta a feltétlen híve vagyok. Csodaszép kis város. Itt minden megtalálható egy helyen amit szeretek. Hegyek-dombok, víz, parkok, fák, kedves hangulatos sétányok. 

De most szemet vetettek erre a helyre is.
Valamiért úgy gondoltam minket nem ér el a gazdagok hóbortja, hogy minden csodaszép helyet megkaparintsanak, beton monstrumot építsenek oda, töméntelen fát kivágjanak és kisajátítsák a helyet, csakis maguknak.
Tévedtem. Szomorú és dühös vagyok, mert tudom, hogy hiába tiltakozunk sokan, ez már eldöntött dolog, és pontosan úgy fogunk járni,mint most a Balaton part.....

Fáj a szívem, mert egyre több dologtól fosztanak meg " kiváltságosok".
Engem, és a csöndes többséget.......





2020. május 3., vasárnap

Anyák napja..................



Csak sírok.
Nem kellenek a szavak.
Ha messze is vagy, tudom,
hogy velem vagy.
A mozdulatod, ahogyan kisimítod
a hajtincsemet,
az ölelő karod, és a végtelen
szereteted.
Hiányzol anyu.

Most megyek és bár a testem karanténban van,
a lelkemet semmi sem kötheti meg.
Ez a nap a Tied, az Enyém, 
és azoké 
akiknek többet jelent egy szónál;
Anya.



2020. április 16., csütörtök

Karantén(y)......





Nem régen vagyok itthon. Tavaly augusztustól.
 Borzasztóan élvezem a megnövekedett szabadidőmet. Tobzódom a lehetőségekben.
No igen, tavaly még így volt, idén erősen megnyirbálták   a karantén miatt.
Nagyon nagyon szeretek csavarogni, ahogy a férjem mondja, cél nélkül menni, csak úgy.

Szóval a "maradj otthon" jegyében a benti elfoglaltságokat preferálom.


Többek között a kenyér - és kalács sütést. Vettünk egy szuper kenyérsütőgépet és néhány kudarc után megtaláltam a nekünk tökéletes kenyér-és kalács receptet.
Kifejezetten olyat kerestem, ami elejétől a végéig a gépben készül.
Kiflit-zsemlét nem akarok csinálni, hiszen csak ketten vagyunk, nem tudok kis mennyiséget készíteni, na de lehet, hogy az idő múlásával ez is változik.
Ilyen kalácsot készítek amit 3 napig eszünk.

És ilyen kenyeret - kb. 90 dkg - amit változó ideig eszünk, de tapasztalat, hogy 5 nap után sem lesz penészes és rossz állagú.

Nem tölti ki minden időmet ez az elfoglaltság, és ugye takarítani sem lehet mindig, így jut most időm a  süteményekre, festésre és a kiskutyámmal is többet vagyok.
Idén a nagy sláger nálunk a marlenka. A lányom kedvence, és mivel nagy kihívás elé állított nekifogtam.

És sikerült, mostanra profi lettem benne.:-)


A másik süti a mézeskrémes. Ebből a férjem és a fiam bármennyit képes megenni.
Megmutatom az én kedvencemet is. Ez a rumos félhold nevű, nagyon egyszerű sütemény.


A maradék időmben festek. Új keletű, de nagyon régi álmom. Ugyanis nekem a teljes nyugalom kell azokhoz a dolgokhoz amiket hobbiként jelölnék meg. Nem szeretem, ha percenként fel kell álljak, mert ezt- vagy azt kérik tőlem.

És most jött el ez Én időm. Nagyon szeretem . :-)




Szóval nem unatkozom. Igaz sohasem unatkoztam itthon. De most a saját kedvteléseim kerültek előtérbe.
Ha elmúlik ez a nemszeretem időszak, nálam is, mint mindeki másnál, már nem lesz semmi sem olyan mint volt.
Nem írom, hogy okosabb leszek, de hogy hálás leszek-vagyok mindenért az egészen biztos.

2020. április 11., szombat

Ablak mese


Csak álltam az ablak előtt és a lemenő nap sugarait néztem a szemközti üvegtáblákon.
Milyen játékosan, szinte nevetésre ingerelve haladt ablakról, ablakra.
Egészen belefedkeztem.

Elképzeltem, ahogy leskelődik
A  szobában végig futtatja vékony ujjait a szekrényeken, megvilágítva az ottfelejtett porcicákat. 

Megsimogatja a fáradt, ráncos arcot, mosolyt csalva rá. 
Nini, hiszen egészen megfiatalodott ott szemben az nyugdíjas néni, és már látom is ahogyan kinyújtózik és ismét az a fiatal életvidám lány lesz aki volt valamikor.
Nem, az éveket nem lehet visszahozni, de ez a pajkos napsugár arra ösztönzi, hogy felálljon a karosszékből és megcsinálja a vacsoráját. 
Pirítóst teával.
Többre nemigen futja, jól be kell osztani a nyugdíját, hogy jusson mindenre, a macskájának is. Neki főleg.

A fénysugár a következő ablakra folyik, megvilágítva a bent levőket. Egy család. Apa, anya egy kislány.
Most mind a hárman itthon, hiszen a karantén miatt ők sem mehetnek sehova.
Az apa munkájára hivatkozva keveset volt otthon. Szeretője volt, mert egy fiatalabb nő jobban felpezsdítette, mint a 25 éve unalomig ismert felesége. Most ennek is lőttek, és ő nem találta a helyét.
Rá kellett jönnie, hogy bizony a lánya és a felesége életéből nem hiányzik.
Mindent megoldottak maguktól, mert hozzászoktak, hogy soha sincs ott és akkor amikor kell.
Amikor szükség van rá.
És ez bizony nagyon mellbe vágta. Amikor látta, hogy a felesége miként küzd meg a minden napi dolgokkal, amiről neki halvány fogalma sem volt, mert nem volt otthon.
Rájött, hogy bizony az asszony s(z)ótlansága nem más mint egy védekezés a fájdalom ellen, amit ő maga okozott.
És most karanténban vannak. Ők hárman és az összes problémájuk amit már többé nem lehet elhallgatni.
A szemével követte a napsugár útját ahogy lassan végig cirógatja a kislánya aztán a felesége arcát.
Úgy érezte, hogy a feleségén tovább időzött, így meglátta a szemeiben azt a fiatal lányt akiért annyit harcolt, hogy az övé legyen.
Akkor megígérte neki, hogy jóban-rosszban mellette lesz.
Bólintott.
 Itt az ideje, hogy minden elvesztegetett percet jóvá tegyen.

A napfény tovasiklott. El a háztetők felett.
Én pedig csak álltam az ablaknál, és már a saját életemen gondolkodtam.
Hogyan tovább ha vége a járványnak? Mi lesz más? Mire tanított engem, másokat?
A Hit most nagyon fontos lett nekem.
Hinni az összefogás erejében.
Hinni abban, hogy a jó mindig győzni fog.
Hinni magamban, hogy megmaradok embernek minden körülmények között.

2020. április 9., csütörtök

Napjaim...


Hát valami  ilyesmi. 
Amikor nem volt kötelező itthon lenni, örömmel voltam itthon, hiszen bármikor elmehetem bárhová, tehát maradtam.
De most, hogy maradnom kell, mennék. 
Hozzánk sem jönnek és mi sem látogathatjuk a barátainkat.

Még jó, hogy van Marcipán. Vele muszáj kimozdulni, sétálni.
Aggaszt, hogy korlátlan időre meghosszabbították a kijárási tilalmat, hogy nem tudom mikor ölelhetem magamhoz a gyerekeimet, a kedves barátaimat. 
A világot.

Most - igaz nincs egy csöppet sem húsvéti hangulatom - de sütök és vettünk sonkát is, és tojást is.
Mert ragaszkodunk a megszokott dolgokhoz ebben a felfordult világban.

Mivel január óta jó pár marlenkát és mézeskrémes csináltam, így most ezt a régi, lakodalmas sütit sütöttem. A neve rumos félhold. 
Egyszerű és finom. 

Aztán sütöttem még kenyeret gépben. 
Ragaszkodom a gépi sütéshez, hiszen azért vettük. Most kipróbálásra került a gyermelyi kenyérliszt és az aszkorbinsav.
Hát valami isteni lett a kenyér. Büszke is vagyok magamra, hogy a kezdeti kudarcok ellenére nem adtam fel és végül sikerült megsütnöm azt a kenyeret, a mit szívesen eszünk.
Feleáron mint amennyiért a boltban megkapom.

Aztán varrtam maszkokat, saját használatra.
Én hordom, amikor kimegyek az utcára.

Valahogy olyan gyorsan telnek a napok. Sokat ücsörgök a teraszon és várom, hogy végre telerakhassam virágokkal, mint tavaly.

Néha annyira elfog az aggodalom a gyerekimért, hogy képes vagyok az agyukra menni. 
Aztán meg fogom a fejem, hogy úristennn! mennyire buta is vagy, hiszen felnőttek és tudnak vigyázni magukra.
Nagyon szeretném, ha épségben túlélnénk ezt az egészet!

És igen. Szeretném, ha nem lennénk betegek. Ebben a helyzetben nem vagyok meggyőződve arról, hogy aki más betegséggel menne orvoshoz azzal megfelelően bánnának-e.
Prioritása van a vírusnak - ez persze érthető - , de azért a többi betegség sem szűnt meg.
Nekem a diabetológiára az áprilisi időpontomat eltolták agusztusra.
Hála Istennek, nincs problémám, és remélem nem is lesz.

Csak firkálgatok össze-vissza, itt is.
Nincs türelmem, kedvem.

De majd alakul,   a régi félelmek nem gyűrhetnek újra maguk alá. Nem is fognak.
Nem véletlenül értem meg a 60 évemet. Használom a megszerzett tapasztalatot, és többé ne leszek holmi kis játszmák részese. :-)