2020. február 9., vasárnap

Szavak egymás után.....


Elképzelem, hogy átölelsz.
Két karod  menedék
zaklatott szívemnek.
Fáj, hogy már csak emlék
és ennél

több már nem leszel nekem.

****

Ha bánatos vagyok
ömlenek a szavak.
Mert muszáj, hogy kimondjam.
Talán az égiek tudnak
valamit kezdeni velük.
****

A középszerűség olyan mint egy fojtogató bilincs. Nem vagy jó semmiben, de rossz sem.
Aztán egyszer csak a konyha kredenc előtt állva beléd hasít ez a dermesztő tudat, hogy az eltelt életedben nincs semmi amire tényleg, igazán büszke lehetne rád valaki.
A gyerekeim az én büszkeségeim. De mit tettem én, hogy rám! legyenek büszkék?
Ó persze, most jönnek azok akik azt mondják, de hát nem tettél érte semmit.
Ez egy jó téma. a miértisnemtettemsemmit kérdése.
Tényleg miért nem?
Féltem, lusta voltam, és nem hittem soha magamban.
Kinevettem az asztrológust aki azt mondta, tehetséges vagyok, írjak, mert sokan szeretik.
De kik?

Végül is mindegy. Fura napokat élek, kíváncsi vagyok mi lesz belőle.

2 megjegyzés:

  1. Nekem olyan egyszerű dolgok jutnak eszembe anyukámról, amiért büszke vagyok rá, hogy milyen nagyon tudott szeretni, ragaszkodni a gyerekihez, és soha nem kiabálva, veszekedve nevelt, hanem a lelkünkre hatva, csak szomorúan megjegyezte, ejnye kislányom-kisfiam, hát nem így kellett volna, és mi szántuk-bántuk rossz tetteink.

    VálaszTörlés
  2. :-) Erről a gyerekeimet kell majd megkérdezni. Remélem jó szívvel gondolnak majd rám .:-)

    VálaszTörlés