Mindegy...

Végül is mindegy, hogy mit gondolok dolgokról, ha azok rám se hederítenek.

Még csak meg sem állnak, hogy megbeszélhetnénk, hogy akkor miért is úgy és miért nem amúgy, hogy nekem is jó legyen.

Vagy ha mégis teljesül amit kívánok, azért mégsem lesz olyan.

Mit rontok el?

Sokat akarok?

Vagy éppen keveset?

Vagy lehet, hogy semmit?

Néha, olyan öregnek és zsörtölődősnek érzem magam -nyilván, mert van is rá hajlamom.

Amikor nem jut eszembe senkiről más, csak  negatív dolog, na olyankor felkapom a fejem.

Basszus, hova tartok?

Tényleg ilyen akarok lenni, vagy már ilyen is vagyok?

Neem, nem szeretnék ilyen lenni és szerintem még nem is vagyok ilyen.

Már van tervem a nyugdíjas éveimre, és bízom benne, hogy  az ország, itt  ahol élek lehetővé is teszi ezt majd.

Utazgatni akarok.

Minden helyet megnézni, amit fiatalabb koromban nem tudtam.

Nem lesz egyszerű, mert a férjem nem az a mászkálós fajta, de nem is lehetetlen.

Majd kiderül, ha odaértem.....

A napjaimat megkeseríti a kéretlenül nyakamba kapott menopauza.

A legrosszabb a hangulat ingadozás.

A két véglet közötti ingadozás.

Van amikor a reklámon is sírok - és itt nem azt értem, hogy sírva fakadok egy rossz reklámon, hanem azt, hogy mindegy mi az, nekem mérhetetlenül mély bánatom lesz - olyan, de olyan szomorúság, haszontalanság érzés fog el, hogy bánatomban világgá mennék.

És csak potyognak a könnyeim.

Aztán másnap már nyoma sincs semmi ilyesminek, nevetek viccelődöm nemszeretem kolléganőkkel, tündéri vagyok, még magamnak is.

De nincs átmeneti időszak, egyik percben ez van aztán hirtelen a másik.

Elég hozzá az pl. hogyha nem történik meg az amire nagyon várok, vágyom.

Máris jön a kétségbeesés és a józan ész riadtan menekül, egy időre....

Ehhh……..….mindegy.

Az idő majd kiforogja!