Beleültettél a hintába.
Magasra löktél és lentről kiabáltál
-Ne félj, csak repülj, én itt vagyok, vigyázok rád.
Én pedig hittem neked, mert hinni akartam.
És hittem, hogy nem múlik el soha ez az érzés,
a könnyű lebegés,
a hangos nevetés,
a mámor amit nem is a bor okozott.
De elszakadt a kötél
és te nem kaptál el.
Mire feleszméltem a repülés bódító élményéből
már nem voltál sehol.
Már csak a hangod foszlányai értek el hozzám:
- Ne félj csak repülj, én itt vagyok, vigyázok rád...………..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése