Kishitűségeim.....

A többes szám teljesen megfelelő, mert több is van.
Minden alkalomra egy.

Itt van mindjárt a nyugdíjazásom körüli  herce-hurca.
Álmomban se gondoltam volna, hogy én, aki egész életemben kettő darab munkahellyel rendelkeztem, ilyen nehéz feladat elé állítom a nyugdíjmegállapító szerveket.

Egyszerűen nem tudják összehozni az éveimet.
Kérdem én, mi ebben a bonyolult, hiszen 6 év Tszcs, a többi a jelenlegi munkahelyem.
1979-től dolgozom.
Semmiféle más munka viszonyom nem volt és mégis, vagy ennek ellenére mégsem sikerül rendesen kiszámolni azt a nyavajás 40 évet.

Ehh.
Ebből is látszik, hogy el vagyok fáradva. A férjem cseszeget, hogy nem jól számolták ki az éveimet, de én nem értek hozzá, ezért próbálok azokban megbízni akiknek ez a dolguk.
Nem tudok mit válaszolni neki, mert  n e m  é r t e k  h o z z á!
Mint ahogy ő sem, de ez neki nem probléma. Csak nekem.

De azt mondta a mentorom :-), hogy nincs hitem abban, hogy jól fognak alakulni a dolgok.
Pedig kellene, hogy legyen.
És most csak ez a mondat kattog a fejemben.
Mert tényleg így van.

Jól fognak alakulni a dolgok.

Tegnap elmentem egy 15000, Ft- os ér - és csontsűrűség vizsgálatra.
Azért mert ha a nemfizetősre várok egyenként félév a várakozási idő.
Nem tudom nem kidobott pénz-e, de amíg az eü. pénztáram visszafizeti nekem, addig nincs gond.

A vizsgálatra teljesen negatív gondolatokkal, érzésekkel mentem.

Magas lesz a vérnyomásom, rossz lesz a cukor eredményem, meg minden.

(A vérnyomásomról gondoskodott a férjem, igazán tarthatna oktatást, arról,  hogyan kell nulláról 200-ra  felcukkolni az embert. Sikeres lenne).

- Ha félsz minek mész oda. - ilyen és hasonló mondatokkal erősítette az önbizalmam - mint mindig - .

Mert valóban féltem. A mostani áldatlan egészségügy láttán kinek van kedve orvoshoz járni???

Megy egyébként is.

De a csakazértis munkálkodott bennem, és vettem egy nagy levegőt és elmentem.

Aztán a vérnyomásom 137/71, a vércukrom 7,3.

A vénáim rendben vannak, a csontritkulásom sem haladja meg a koromhoz viszonyított szintet,csak infarktusra vagyok hajlamos.

Megjegyzem ezzel nem mondott semmi újat, mert nagyon sokszor kerül(ök)tem infarktus közeli állapotba.

És lám ebben sem bíztam és mégis tök jól jöttem ki belőle.

Szóval most örülök, hogy mégis elmentem és nem hallgattam a férjemre, aki mindenre, de azonnal a negatív dolgokat mondja.
Soha-semmire nem mond  biztatót, pozitívat, bátorítót.
Mindig csak a rosszat. Nem vigasztal, hogy másnak se...…..

Ez akkor is frusztrál, ha történetesen a csakazértis reflexemet mozdítja meg és késztet arra, hogy megtegyek dolgokat amiket magamtól sohasem.

Holnap pedig osztálytalálkozóra megyünk.
Igen. Én és a férjem.
Tavaly nagyon jól éreztem magam, idén eljön ő is.

Ottalvós. Hát kíváncsi vagyok mennyire tudja majd magát visszafogni, mind a főzés,mind másban.
Hát igen, a kishitűségem most is jelen van.
Na majd meglátom. 

Mindenesetre  bizakodó vagyok.....:-)