Eltelt egy év és én semmit sem írtam.
Sem ide, sem máshová. Pedig rengeteg minden történt velem.
Kezdetnek mindjárt itt van ez a cukiság.
Merlinnek hívjak és most hét hónapos.
És igen! Westie és fiú...pont ahogy szerettem volna.
Azt hiszem férjemnek is feltűnt, hogy mennyire depressziós vagyok. Mert az lettem.
Marcipán halála nagyon megviselt , lelkileg. Mintha belőlem veszett volna el egy darab.
Nem találtam a helyem, és nem is érdekelt semmi...
Aztán tavaly augusztusban kaptam ezt a kis tündért. 96 dkg-s két és félhónapos, szaporítótól vett - ez később lett világos a számomra - kis kölök.
Koszos volt és a bundája össze volt filcesedve, egy darabban jött le róla amikor levágtam róla.
Aztán három hét páni félelem a részemről, mert beteg lett. Szerintem kennel köhögése volt, bár a doki ezt így nem mondta ki, de tudom, amit tudok.
Hat antibiotikum injekció és sok-sok könny a részemről . Három hónapos korára nyolc oltása volt már.
Nagyon szeretem, mellé bújtam éjszaka, és bármikor ha úgy akarta ölbe vettem.
És nekem ezek az időszakok az igazi ZEN időt jelentették.
Olyan kiskutyám van amire mindig is vágytam.
Bújós, kedves, vicces és annyira szeret minket.
Nem. Marcipán helyét nem foglalja el - nem is tudná - de ottvan ő is a szívemben, és együtt
vigyáznak rám...
És hát a festés....örök szerelem, még akkor is, ha tudom, hogy nem vagyok különösebben tehetséges.
Szeretem, és vannak kedvenc képeim.
Ha rajtam múlik sohasem fogom abbahagyni.
A nagy tervem az, hogy csinálok egy kiállítást- magamnak - az elfuserált képeimből, mert persze semmit sem dobok ki....hahahhhha.
Járok irányitott festésre is, a társaság kedvéért, és persze tanulok is sok mindent.
Hát majd igyekszem sűrűbben irkálni ide...majd meglátom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése