De most tényleg!
Mi a fene van velem?
Már két napja csak sírok, és valami észvesztő önsajnálatba menekülök.
Tegnap is ültem a kádban és potyogtak a könnyeim, bele a vízbe, de kit érdekelt.
Őrölten sajnáltam magam, mert az édes-aranyos-imádni való kutyám megsejtve, miféle hülye hangulatban vagyok bejött a fürdőszobába és odafeküdt a szőnyegre.
Jelezve, velem van, vigyázz rám!
Úr Isten, és ezen annyira meghatódtam, hogy sírva fakadtam.
Elmeséltem a fiamnak, aki csak szarkasztikusan és persze totálisan helyre téve a dolgokat, annyit mondott " Nekem is mellé kellett volna feküdnöm?".
És itt észre tértem, és csak nevettem....mert tényleg micsoda abszurd dolog egyenlőséget vonni a kutyám és a családom többi tagja között.
Pedig én csak figyelmet, törődést akartam....
Aztán a másik sokk a munkahelyemen ért.
Valószínűleg abból ered, hogy el vagyok telve attól a tudattól, hogy jól, pontosan, és gyorsan, minimális hibával dolgozom.
Szóval tegnap megtudtam, hogy az a kolléganő aki miatt nap mint nap a szőnyeg szélén áll a főnököm, aki utálatos, trehány és pont leszarja amunkát és mások véleményét, az kapott jutalmat.
Háát ettől nagyobb visszahúzó dolgot nehezen képzelek el.
Minden eddigi motivációm odaveszett...............
Nincs kedvem bemenni, nincs kedvem senkivel se beszélni, ez utóbbi megoldható,mert teljesen berekedtem - nem akarok nagyzolni, de már arra is gondoltam, hogy pont emiatt rekedtem be - .
Ez a kolléganő 2 éves munkaviszony utána mondta az én 16 éve végzett munkámra, hogy smafu.
Igen !
Nagyon is csalódott vagyok, és szomorú,mert szeretem a munkám, és jól csinálom.
Nem a pénz motivál, hanem az elismerése ennek. És még ettől is megfosztanak...............
Már nagyon várom, hogy eltűnjek onnan, azt hiszem iszonyú nehéz lesz ez a két év még velük....:-(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése