Hazafutás....

Ezerrel tombol a nyár, mi mégis a leghidegebb télbe mentünk haza.

Persze szimbolikusan, de akkor is.

Dideregve, fázósan hallgattam a történetet ami odáig vezetett, hogy egy élet erős férfi  beszed egy csomó gyógyszert, mert nem akarta tovább folytatni az életét.
Megpróbálta, de dolga van még a földön és nem sikerült neki.

Nem ítélem el, sőt fáj a szívem érte, mert a kilátástalan élete idáig sodorta.
Most ül az ágyán egy ingerszegény szobában és gondolkodik a hogyan továbbon.

Amikor  hazamegyek, oda vissza ahol  születtem -éltem, mindig szomorúan jövök vissza,  a  Duna egy választó vonal élet és élet között.

Ő is lehetett volna itt , ezen az oldalon, de az a nő, aki most válni akar tőle, mert nem vitte semmire, megakadályozta ebben.
A sors fura fintora, hogy éppen azt hányja a szemére, amit annak idején ellenzett.

Mármint a változtatás, a megszokottból való kilépést, az ugrást a bizonytalanba.
Anno ők nem vállalták be.

Én igen, és soha egy percig nem bántam meg.

De mindenki maga tudja, vagy nem.

A lényeg, hogy amikor felépül, és kijön abból a szobából, van hova jönnie.

Ide, hozzánk....

És remélem rá fog jönni, hogy mindig van  megoldás.
Nem az amit Ő választott, hanem attól sokkal jobb........