Abszurd..................

Na, valahogy így, ilyen formában telt a két hét szabim.

Valójában csak nem mentem dolgozni, de igazából nem  volt pihenés.
Ok, pontosan tudom, hogy én vagyok az oka, hogy a békesség kedvéért beálltam "házvezető nőnek", de akkor is!
Sajnálhatom magam nem?

A címet egy tegnap reggeli eset szülte, tűpontosan rávilágítva a helyzet abszurditására.
Jöttem haza a boltból, két nehéz cekker a kezembe, amikor a szomszéd rám köszönt, eddig normális is minden, de aztán nem tudom miféle beszédkényszernek engedve ezt mondta:
" Látom szabadságon vagy"....

Én pedig azonnal felismertem a helyzet abszurditását, és hangosan elnevettem magam, hogy aztán hazáig, sőt otthon is dúljak-fúljak azon, mennyire igaz.
Hiszen a szabadságnak nem erről kellene szólni, én pedig elkótya -vetyéltem ezeket a drága napokat.

Saját magamnak nem csináltam semmiféle programot,csak beálltam a fősodorba, amitől most iszonyú rosszul érzem magam.

Megérdemelnék egy nyakast, sőőt....

Amúgy volt tanulsága is annak a négy napnak, amikor nálunk aludt egy ismerős kisfia.

Rá kellett jönnöm, hogy bizony - bizony kiöregedtem a gyereknevelésből, a mai gyerekek már nem igazán kérnek a régi dolgokból -igaz, nem saját gyerekem, de látom mennyire hiányzik az életéből, hogy a szülei eltöltsenek vele egy kis hasznos időt.

Lehet rosszul ítélem meg -sőt, inden bizonnyal,hiszen csak darabkákat látok a gyermek életéből- de azért az biztosan jelent valamit, hogy mind a négy este befészkelte magát a hónom alá és úgy aludtunk el....
Szemtelen, nyegle 7 éves, sokszor viszketett a tenyerem, hogy nyakon vágom, mégis nehezen fogadom el, hogy autista lenne, vagy annak enyhébb változata.

Én valahogy abban hiszek, hogy szeretni kell, és kimondani ezt, nem csak abban bízni, hogy a másik úgyis tudja, ölelni kell, és simogatni és ölbe venni magamhoz szorítani...

Nem tudom mi a megoldás.
Én  csak azt sajnálom, hogy sikerült neki engem is felbosszantani, hogy dühös és bántó legyek, hogy én is csak egy legyek azok közül akik kiabálnak vele.