Micsoda remek mese cím lehetne.
Ha! írnék még meséket. De már nem írok, mostanában nincs kedvem meséket írni.
Mindig is úgy gondoltam, hogy maguktól jönnek ezek a dolgok, és ha nincs "ihlet" nem kell erőltetni.
Pedig szeretek mindent ami mese, ami nem erről a világról szól, hanem egy általam elképzeltről.
Ezért is szeretek olvasni.
Ilyenkor minden rám van bízva,elképzelem milyenek a szereplők, hogyan néz ki a helyszín, szóval a történet színesebbik fele az én képzeletemre van hagyva.
És ez az, amit mindig is imádtam a könyvekben.
Persze imádom a mesefilmeket, mindig is így volt, de amikor előtte már olvastam a könyvet, nehéz elvonatkoztatni az általam elképzelt dolgoktól, így sokszor nem is tetszik a film.
És ilyen az életem.
A virtuális....
Mert bizony elképzelem a másikat valamilyennek , jónak, mert ez mindig a kiindulási alap, - hiszen azt ír magáról amit csak akar, nincs okom, mást feltételezni - aztán ahogy telik az idő, és változom,változik a másik, sokszor kiderült az ellenkezője. Fájdalmas ismeretségeket, tapasztalatokat szereztem így.
Egészen biztosan én is okoztam ilyesmiket másoknak, mert gondolom mindenki így működik.
Hogy elképzel valakiről valamit, aztán az illető mégsem olyan.
Ez rendben is van, csak azt nem értem, hogy ha erre rájön valaki, akkor miért kell csúnyán, embertelenül a földbe döngölni a másikat. Miért nem elég neki a győzelem, miért kell a halála is?
De én nem szeretek csalódni, én kerülöm a konfliktusokat, a nagyhangú megmondó embereket -igen, igen, még most is ennyi idősen is.
Idegesítenek, bosszantanak, és teljsen leszívják azt kicsinyke pozitiv energiámat is amim van.
Éppen ezért lépek mindenhonnan ahol már túl szorosnak érzem a dolgokat, ez a blog is az ezredik - de tényleg - mert mindig keresek valami helyet ahol otthonosan érezhetem magam.
Most kicsit megállok itt...aztán ki tudja....de az tény, a blog írást sohasem fogom abbahagyni..:-)
azt hiszem, a nagyhangú megmondóembereket kevesen szeretik.
VálaszTörlésPersze mindenkinek más a határ, mert aki az egyiknek már megmondóember, a másiknak még csak egy csacsogós barát, aki esetleg jó tanácsokat is ad.
Ami pedig a csalódást illeti, hát a földbedöngölési vágyat talán az váltja ki, hogy amikor csalódunk valakiben, tulajdonképpen azért haragszunk rá, mert nem olyan, mint amilyennek mi elképzeltük, nem úgy viselkedik, ahogy mi elvártuk tőle. Szóval magunk csaljuk meg magunkat.
A vízkő és teafű tényleg jó cím. Írsz te is egyet és én is egyet? :)
:-) Csi igen, írok egy mesét...ha te is:-)
VálaszTörlésTudod mindig úgy gondoltam, hogy a csalódásnak nem kell azzal együtt járnia, hogy a másik vérét kívánjuk...nem csak gondolatban..sajnos én csak olyanokkal futottam össze, akik nem elégedtek meg azzal, hogy többé nem beszélnek velem...............rossz emlékek és érthetetlen dolgok a számomra, elég lett volna, ha azt mondja, hagyjuk egymást békén, és úgy is tesz, de persze nem így tett.....
hát tudod, nem kellene törvényszerűen azzal járnia, de nem egyformán dolgozzuk fel a saját hülyeségeinket.
VálaszTörlésHát nem....ebben igazad van....
Törlés