Amikor az idő velem van és egyéb.............................

Hát a péntekem isteni volt.
Nem rohantam sehova, mégis időben ott voltam ahol lennem kellett.

Pont elértem a jó metrót, aztán a másikat is - még véletlenül sem az ellenkező irányúra szálltam fel, mint szoktam - azonnal kaptam sorszámot, mondjuk a várakozás a rendelő előtt már nem volt zökkenő mentes,, hiszen a sok nyugdíjas miatt én valahogy mindig hátrébb kerültem, de aztán felvettem a pléh pofát és simán beálltam a sor elejére, és meg sem hallottam a pusmogást mögöttem.

Ha nyugdíjas leszek én is ilyen leszek?
Lőjetek le!

Szóval miután sikerült emberi időben végeznem - és túl tettem magam a 155/85/82 vérnyomás eredményen - enyém lett a város.
Pest és Buda .
Mehettem ahová csak akartam, és én utazgattam is, metrón, villamoson, és gyalog, és ettem, és ettem és ettem.
Mindent ami elém került, iszonyú milyen rombolást tud véghez vinni az ember akaratában -mármint hogy fogyózik - egy éh gyomri vérvétel .

Aztán ahogy közeledett a találka ideje úgy csöndesedtem le én is, igaz 16.00-ra el is fáradtam alaposan, és még arra is képes voltam, hogy a Nyugati aluljárójában ácsorogjak kb 1 órát, a lányomra várva.

Nem szemrehányás, csak tény, hogy én a jó kinézetű kabátomban álltam ott és vártam, néha sétáltam, de mindenek előtt moziztam, de mások, és eléggé sokan, bizony rongyosan és koszosan álldogáltak szintén ott................


Mindenki érdekes volt, de ami megragadt bennem az egy fiatal fiú és lány akik előttem mentek le a lépcsőn és így akarva akaratlan is fül tanúja lehettem kezdődő kapcsolatuk első pár mondatának.
Lány. - Hogy hínak téged?
Fiú:- Sanyi, és téged? -és kézen fogva mennek tovább.
A meghökkenésem oka az volt, hogy   előtte meg úgy beszélgettek, mintha ezer éve ismernék egymást...


És láttam mindenféle párt és egyedül állót és sietőset és ráérőset, és szépet és csúnyát és ijesztőt és boldogságost, és láttam, hogy a mai fiúk mennyire egyforma stílusban nyomulnak, ami már stílustalan szürke masszává teszi őket, és láttam menősködőket is, akik az én korosztályomnak már túl hangos, harsány és nemtetsző volt.
Az aluljáró olyan   mint egy nagy vízelnyelő, minden kijáratán számtalan ember tűnik el, azt a látszatot keltve bennem, hogy egy másikon visszajönnek, biztosítva a folyamatos áramlást.

Aztán megtört a varázs - és végre - megérkezett a lányom, hogy aztán nagy egyetértésben megegyünk indulás előtt egy - kettő sajtos hamburgert.


Helyre állítva bennem  a világ rendjét...:-)