Én az introvertált......

Igen, ez a cikk pontosan megmutatja ki is vagyok igazából én.

Mindig is ilyen voltam, a családomban negyedik gyerekként születve.
Mindig szerettem egyedül lenni, miközben rengeteg ismerősöm volt, és én is jól éreztem magam velük.
Ám hamar lefárasztottak, olyankor vonultam el olvasni bárhova, ahol egyedül lehettem.

Nem volt ez tudatos, sokkal inkább ösztönösen éreztem, hogy most kicsit hanyagolnom kell a társasági életet, mert túl sok ez nekem.

Most már értem a menekülésemet blogról - blogra.

Vágytam arra, hogy csak úgy írogassak mindenfélét, és ne legyenek olyan korlátaim, hogy mit gondolnak rólam.
De hiányzott az is, hogy kommenteljenek hozzám, megadva azt az illúziót, hogy valakinek számítok.
Aztán jól beletapostak a lelkembe, pontosan azok, akiktől nem is vártam volna.

De most már a helyemen vagyok itt.

Nem mondom, hogy egyszerű volt túl tenni magam azon, hogy senki sem ír ide.
De az idő engem igazolt.
Megnyugtató ez a csönd itt.

Nincsenek nyálas kis kommentek, minden rezdülésemre.
Nincsenek aggódások a részemről, "jaj, kinek lépek a tyúkszemére azzal amit leírok".
Nem lettem  példakép senki előtt, hogy aztán a  szememre hányhassák, hogy miként viselkedem.

Nem mondom, hogy néha nem sajog a szívem amikor látom, hogy máshol-másnak mennyi kommentje van, de elolvasva őket, megnyugszom.

Jól döntöttem!....:-)


És igen, a barátaim.

Mostanra csak azok maradtak meg mellettem, akik elfogadtak ilyennek.
Zárkózottnak, kicsit befelé fordulónak, de pontosan ők azok, akit tudják, ez csak időszakos.
Nem tudok ezer fokon égni, nyüzsögni állandóan.
Ott lenni mindenhol, mindenki életében szerepet kapni.
 
De az a jó, hogy már meg sem próbálok úgy tenni, mintha olyan lennék.
Volt ilyen időszakom, de beletört a bicskám, nem kevés sebet okozva...............

Többé már nem akarok ilyet...:-)