Én és a rossz napjaim...................

Mert bizony vannak rossz napjaim, nekem most úgy tűnik, csak ilyenjeim vannak, de ez persze ebben a formában nem igaz.

Mert néha kisüt a nap, és átvigyorog a depresszió hálóján, és ilyenkor egészen rendes vagyok.
Magamhoz is, meg a környezetemhez is.
Nyoma sincs se sárkánynak, se hárpiának, se önsajnálatnak, de még csak egy picike rossz gondolatnak sem.

Persze - és sajnos -  röpke pillanatok ezek - de vannak, és ez öröm nekem, mert innen tudom, nem lettem egy érzéketlen tuskó, hülye picha, igenis egy normális menopauzával és egyebekkel küszködő ötvenen túli nő vagyok.

Bár észrevettem, hogy a hallásom sokat romlott, talán már nem akarok mindent meghallani, sem itthon, sem máshol, a látásom régen nem az igazi, de megszoktam, szemüveggel korrigálom.
A hallásomat semmivel, de nem is akarom.


Néha, mint most is beletörődő vagyok, teszem a dolgom, és akkor jó mindenkinek.

Azt hiszem...........................