Az idő a kegyeibe fogadott minket, október végén kívánni sem lehetett volna szebb időt.
Az új dzsekim jól szerepelt, csöppet sem fáztam benne, pedig voltam 1842 m magasan is .
A vicces az volt, hogy fent a csúcson melegebb volt mint a hegy lábánál.
De erről majd később.
Szóval Ildikóékkal ez már a második utam, és csöppet sem bánom, hogy harmadikként vagyok ott.
Így egyedül is vagyok meg nem is....
Itthon még kitartott az eufória, a sok-sok csodálatos hely látványa, kb. keddig.
A munkahelyi taposómalom jó sokat rontott rajta.
Így most igyekszem mindent leírni ami csak eszembe jut.
Mivel tavaly kipróbáltam milyen egyedül utazni, már csöppet sem sajgott a szívem -csak hazafelé a sötétben sírtam ezen - .
Most készültem, kis szendvicseket csináltam, vittem magammal ice teát, meg rejtvényes újságot, de persze tudtam, engem úgyis leköt a látvány.
Mivel korán indultunk,tök sötétben, a határig jobbára csak aludtam.
Korán keltem, mert volt pár dolog amit meg kellett csináljak, többek között, levittem Marcipánt is sétálni.
Szóval a sötét időszakot alvással töltöttem, ám utána minden érdekelt, mert minden más volt mint otthon.
A rendezett -de tényleg,és mindenütt - szántók, legelők. Tiszta és csinos porták, mintha én magam is egy prospektusban lennék. Egy olyan országban, ahol alap a rend, a tisztaság.
Nekem nagyon bejött.
Nem fárasztott az utazás egy csöppet sem, nem zavartak az útitársak, hiszen csak pár napról volt szó.
Megismerkedtem egy 76 éves nénivel, aki a férje halála után utazgatni kezdett és már rengeteg helyen járt, rengeteg élményt megélt.
Élvezetes volt hallgatni, miközben irigykedtem, és azt kívántam, bárcsak én is utazgathatnék még sokat a hátralévő életemben.
Csodálatos helyeken voltam, az egész ország egy mese.
A magas hegyeivel, tiszta, takaros városaival, és az üde zöld legelők, háát nem győztem betelni a látvánnyal.
Minden percét élveztem az utazásnak, még a retro, 80-as évekbeli szállást is.
Volt valami nyári tábor feeling-je.De kényelmes és tiszta volt.
Nekem a legnagyobb élmény a Sasfészekben tett kirándulás volt.
Igencsak le kellett győzzem a tériszonyomat, felfelé is és lefelé is a hegyről.
De megcsináltam, túléltem, és egy csodálatos élménnyel lettem gazdagabb.
Mindenről fotót készítettem ami megragadott, elég vegyes felvágott lett, de minden képkocka egy élményt takar.
És most csak úgy a képek.
A többit valahol itt a fejemben tartom.....
Nem tudom jelent- e valamit, hogy a családom még egyetlen fotót sem nézett meg.......hát persze, hogy jelent valamit és tudom is, és bánt is, hogy egyedül kell utazzak, de itt a "kell" szón van a hangsúly, mert muszáj valami olyasmit is csinálnom, ami nekem okoz örömet.
Még akkor is, ha az az ára, hogy sírok...........
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése