Tegnap, amikor hulla fáradtam,kiegyenesedett agytekervényekkel hazaértem, a bejárati ajtón egy cédula fogadott.
Tudni kell,hogy én minden cédulát elolvasok, hogy aztán a felejtés feneketlen kútjában végezze a megszerzett információ.
Ám ez mégis megragadott, egészen egyszerűen úgy éreztem, ezt egyenesen nekem írták.
Pót nagymamát keres valaki a kislánya mellé aki még óvodás, foglalkozni,vigyázni kellene rá alkalmanként.
Annyira, de annyira vágyom arra, hogy ilyesmit csinálhassak még, hogy kisgyerekekkel lehessek.
Valahogy velük érzem magam igazán jól, olyankor kerek a világ nekem.
Óvónő akartam lenni, ám a bátyám egy elejtett megjegyzése más pályára terelt.
"Ha az én gyerekemhez sincs türelmed, miként lesz száz idegen gyermekhez?"
Ezen jól elgondolkodtam és nem lettem óvónő, amit nem bánok.
Viszont a gyerek szeretetem, a kisgyerekekkel való törődés az életem része, az én részem,és nagyon nagyon hiányzik, hogy felnőttek a sajátjaim.
Már el kell őket engednem...........................
Tovább olvasva a hirdetést, rá kellett jöjjek, nem leszek megfelelő alany, mivel én még teljes munkaidőben dolgozom, itt pedig nyugdíjast keresnek, aki ráér egész nap....
Hát sajnálom nagyon, csak abban bízom,hogy amikor 5 év múlva tényleg nyugdíjba megyek lesz megint egy ilyen lehetőség..
Akkor már élni fogok vele,ebben biztos vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése