Vasárnap reggel, vagy inkább hajnal....

 

Ilyenkor, nyáron,  szeretek korán kelni.
A madarak még korábban ébrednek,na ezt szeretem a legjobban.

Az erkély tiszta, rendezett,élvezhető a nap bármely szakában, hajnalban is.
Csak ülök kávéval a kezemben - ami elvonja a szervezetemből az alvás után még megmaradt utolsó nedvességet is -  cserébe felébredek.
Aztán csak vagyok a semmi és a valami határán.
Nem sürgetnek, nem cseszegetnek, ez akár meditáció is lehetne, vagy már az is.

Apró butaságok jutnak eszembe, mint pl. az angol tudósok - tényleg miért mindig ők? - felfedezték, hogy a fiús anyák gyakrabban halnak meg infarktusban, éppen a fiú gyermekük miatt, mint a lányos anyák.
Ez pedig azért van, mert a fiúk nem segítenek a házimunkában, és az édesanya sokat idegeskedik miattuk.

Háát,de most tényleg, és valóban.
Igaz a lányom sem segít többet mint a fiam, viszont érte tényleg nem aggódom annyit.

A brit  tudósok csak azt felejtették el, hogy minden a nevelésen múlik.

Az én gyerekeim neveletlenek, de most már késő bánkódni.
Néha elcseszettnek érzem az életem, de  nem sokáig, hiszen élnek,egészségesek, és ha most nem is látszik, van - lesz lehetőségük a jobb életre.

Én pedig  öregszem, és remélem bölcs derűvel fogom szemlélni a körülöttem lévő nyüzsgést, felhajtást a semmiért.