Amikor szabin vagyok, akkor egy új nap érzésével megyek aludni este, hogy aztán másnap örömmel keljek.
És így is van, lassabban, ráérősebben, tehát nyugisabban csinálom a napi rutint.
Mert az el nem maradhat. Az ágyazástól, a kutyasétáltatáson át a reggeli készítésig és a vasalás is persze. (Mert mennyivel jobb 1-2 póló kivasalása, mint egy egész halom vasalatlan, az más kérdés,hogy így minden hajnal ott talál a vasalódeszka mellett.)
De az érzés, az valami csodálatos, hogy amíg a férjem glancba vágja magát, mert mennie kell, addig én pizsamában téblábolok körülötte.
Nyugalomra intem az izgága kutyát, aki bizony kőkeményen a szokások rabja.
Tanítani kellene az állhatatosságát.
Aztán az ő tempójában körbesétáljuk az unalomig ismert lakótelepet.
Báár, szerintem ő nem unja annyira...
Ami nekem megfizethetetlen, az az idő, ami ilyenkor csak az enyém!
Szorítanom kellene a markomba, de inkább csak megsimogatom, most még ehhez is van türelmem, meg akarom szelídíteni.
De tudom, nem lehet.
Szóval szabin vagyok és nagyon nagyon szeretem időszak ez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése