Amikor elmúltam ötven, akkor azt hittem minden ugyanúgy folytatódik,mint előtte..
Miért is lett volna más, hiszen a többi szülinapom is így múlt el.
De tévedtem.
Ez más születésnap volt és minden év mást hozott.
Viccesen - de sokkal inkább szomorúan - azt szoktam mondani "Volt ötven jó évem.".
Az elmúlt négy évben mindig volt valami keserűség, valami rossz, valami, amit rossznak éreztem.
Leginkább a gyerekeim nagykorúságát éltem -élem - meg nehezen.
Mindig megfogadom, de mindig meg is szegem, hogy elengedem őket, hagyom, nem szólok bele a dolgaikba, ám nem tudom megállni, hogy ne mondjak véleményt mégis.
Ami természetesen ellentétes az ő akaratukkal, véleményükkel, tettükkel.
Aztán ez a fizikai leépülés, amit remélem nem követ szellemi - ez a rémálmom, hogy elvesztem az emlékeimet - .
Nem bírok már annyit és olyan intenzitással dolgozni.
A nagytakarítást is, amit két gyerek és egy férj mellett egy nap alatt megcsináltam, most több napra el kell osztanom.
Hamar elfáradok, karomban nincs semmi erő és azt hiszem az ujjaim ízületesek lettek, a porcoknál kis fájó kidudorodások vannak, és ronda is.
De amúgy minden rendben, legalább is azt hiszem.
Már a munkahelyemen se tudok felszabadult lenni, görcsös és nehézkes lettem.
Mintha az idő elröpült volna felettem, és engem otthagyott volna állva.
Nem, nem, a számítógéppel és a technikával még elbírok, ezeket nagyon szeretem,az internetet és minden mást.
Sokkal inkább a kollegális viszonyokban vagyok egyre zárkózottabb, majdhogynem antiszoc.
Miden apróságon megsértődök, felkapom a vizet és értelmetlen és ostoba dühkitörésekre ragadtatom el magam.
Ez bizony a csökkent önkontroll hiánya, vagy ki tudja, lehet most ébredek az Öntudatomra?
A munkahelyem nem "felhasználó barát". Nem az a célja, hogy megtartsa a munkaerőt, hanem, hogy a munkaerő áramlást megfelelően egyensúlyban tartsa.
Vagyis amennyi embert elzavar annyit fel is vegyen...no comment.
Most itthon vagyok, van időm agyalogni mindenfélén, leginkább az emberi gyarlóságokon.
Többek között az enyémen is.
Talán letisztulnak végre a zavaros dolgok, már éppen ideje.
A lányom szerint a február egy harcos-veszekedős hónap.
Igaza van, ezért már nem is bánom, hogy vége lesz.
Talán a tavasz és március megnyugvást hoz.
Miért is lett volna más, hiszen a többi szülinapom is így múlt el.
De tévedtem.
Ez más születésnap volt és minden év mást hozott.
Viccesen - de sokkal inkább szomorúan - azt szoktam mondani "Volt ötven jó évem.".
Az elmúlt négy évben mindig volt valami keserűség, valami rossz, valami, amit rossznak éreztem.
Leginkább a gyerekeim nagykorúságát éltem -élem - meg nehezen.
Mindig megfogadom, de mindig meg is szegem, hogy elengedem őket, hagyom, nem szólok bele a dolgaikba, ám nem tudom megállni, hogy ne mondjak véleményt mégis.
Ami természetesen ellentétes az ő akaratukkal, véleményükkel, tettükkel.
Aztán ez a fizikai leépülés, amit remélem nem követ szellemi - ez a rémálmom, hogy elvesztem az emlékeimet - .
Nem bírok már annyit és olyan intenzitással dolgozni.
A nagytakarítást is, amit két gyerek és egy férj mellett egy nap alatt megcsináltam, most több napra el kell osztanom.
Hamar elfáradok, karomban nincs semmi erő és azt hiszem az ujjaim ízületesek lettek, a porcoknál kis fájó kidudorodások vannak, és ronda is.
De amúgy minden rendben, legalább is azt hiszem.
Már a munkahelyemen se tudok felszabadult lenni, görcsös és nehézkes lettem.
Mintha az idő elröpült volna felettem, és engem otthagyott volna állva.
Nem, nem, a számítógéppel és a technikával még elbírok, ezeket nagyon szeretem,az internetet és minden mást.
Sokkal inkább a kollegális viszonyokban vagyok egyre zárkózottabb, majdhogynem antiszoc.
Miden apróságon megsértődök, felkapom a vizet és értelmetlen és ostoba dühkitörésekre ragadtatom el magam.
Ez bizony a csökkent önkontroll hiánya, vagy ki tudja, lehet most ébredek az Öntudatomra?
A munkahelyem nem "felhasználó barát". Nem az a célja, hogy megtartsa a munkaerőt, hanem, hogy a munkaerő áramlást megfelelően egyensúlyban tartsa.
Vagyis amennyi embert elzavar annyit fel is vegyen...no comment.
Most itthon vagyok, van időm agyalogni mindenfélén, leginkább az emberi gyarlóságokon.
Többek között az enyémen is.
Talán letisztulnak végre a zavaros dolgok, már éppen ideje.
A lányom szerint a február egy harcos-veszekedős hónap.
Igaza van, ezért már nem is bánom, hogy vége lesz.
Talán a tavasz és március megnyugvást hoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése