Nem szeretem érzés......

 Nem szeretem ezt az érzést. 
Amikor valakiben csalódom.
Elmúltam 60 éves és még mindig nem tanultam meg, jól kezelni ezeket a dolgokat.

Pontosabban nem is csalódás az amit érzek, hiszen semmiféle elvárásom nem volt feléje.
Inkább arról van szó, hogy szomorú vagyok amiért így viselkedik.
Amikor mélyponton volt, amikor nem volt kihez szólni, engem keresett.
Bevallom jól esett, hogy így van, hiszen tetszeleghettem a "gyógyító" szerepében.
Önjelöltként .

De úgy látszik minden múlandó - na de ilyen gyorsan? -  egy hétvége elég volt, hogy felébredjen "csipke rózsika" álmából, megrázza magát, és szégyellje, hogy kitárulkozott egy nem annyira idegen, de nem is jó ismerős felé.

Nem keres, nem ír, és kerül engem.
Nem vagyok gyógyító, inkább egy lelki szemeteszsák voltam.
Igaz, ez is valami, akkor amikor nincs jobb.

Csak üzenem, hogy én aztán senkinek nem mondom el, amit akkor mondtál amikor elkapott az őszinteségi roham.
De akkor sem fer így viselkedni. 
Nem elegáns megoldás, pedig te aztán adsz az eleganciára.

Mindegy.
Most már , hogy kiírtam magamból - hehheee boldogság írás (na majd erről írok) - már nem érdekel.
És ettől többet az életemből nem szánok rá.