Anyám napjára......

Már régen nincs velem. 28 éve, hogy hirtelen halálával mélységes űrt hagyott bennem.
Olyan sokáig bántott a lelkiismeret, olyan végtelenül magányos voltam nélküle.

Mindennek nem is voltam tudatában. Csak cipeltem magammal koloncként az érzést, nem tudván az okát a szomorúságomnak.

Aztán 24 év elteltével egy beszélgetés és a megfelelő kérdések hatására ez a kő porrá zúzódott.
Már nincs bennem űr, a hiánya nem fájó, hanem szeretet teljes.

Nem tudom már milyen lett volna, ha betegen a segítségemre szorul, ha sok-sok napot együtt töltünk.
Hiszem, hogy akkor sem lett volna más mint amilyen egész életében volt.
Csöndes, a háttérből irányító. Ha bántotta valami, kiment a kertbe, nem hallottam kiabálni és soha nem ütött meg senkit.

Nagyon szerettem-szeretem az édesanyámat. Azt sajnálom, hogy nem tudok róla többet, hogy ifjonti tudatlanságom csak az ego-m körül forgott.
És csak a halála tudatosította bennem azt, hogy mennyire semmit sem tudok róla.

Látod ezt a mai napig bánom és sajnálom.

Úgy él bennem, hogy végtelenül megértő volt, hogy mindenkit szeretett - még a részeges apámat is - .Ő volt az akihez minden testvére elment, mert egyikkel sem volt haragban.
Szerették a szomszédok is, ő békében élt velük, csak azok  irigyeltek minket és mindent elkövettek, hogy ezt éreztessék is velünk.

Hogy mire tanított?

Először is arra, hogy egy feleség, egy anya,  összetartó kapocs a családban. Bármi is történik, ő az aki összetartja - vagy elengedi - családját. Nélküle,atomjaira hullhat.
( Ezek ma már idejét múlt gondolatok. Egy mai család már nem így él...)

Aztán amit még tanított a szeretet, az elfogadás. Csak tudnám, én miért vártam ezekkel a gondolatokkal 59 éves koromig?
Miért is nem gondoltam erre sokkal korábban.

Nem tudom, talán meg kellett érnem fel kellett végre nőnöm ezekhez az érzésekhez, gondolatokhoz.
Hogy végre megértsem anyámat.

Azt, hogy miért is tartott ki apám mellett élete végéig.
Nem hiszem, hogy csak azért mert nem volt más lehetősége.

Inkább azért mert élete végéig szerette azt a férfit, akihez feleségül ment.