Felhők a fejemben....

Tudod Drágám  úgy érzem, hogy minden olyan bizonytalan, mesebeli körülöttem.
Nem az én világomban élek, csak külső szemlélője vagyok ennek az egésznek.

Bizony, bizony kívülálló lettem, abban a pillanatban, amikor megmondták mikor kezdhetem a felmentésemet a nyugdíjhoz.

Tudod ez olyan fordulópont az életemben mint amikor közölték velem, ki kell venni a méhemet.
Valami olyan nehéz lett. Pedig már több lélek nem kívánt leszületni hozzám, és mégis nehéz volt megélni.
Ez határozná meg a nőiességet?

Nem, persze hogy nem Drágám! Teljesen igazad van, de pontosan tudod mennyire bonyolult vagyok.
Mindenben, ez miért lett volna kivétel?

Visszakanyarodva a felhőkhöz a fejemben, egy idő óta jelen vannak.

Zavar, hogy rátelepednek a lelkesedésemre, a tenni akarásomra.
A gondolataim, lomhák és lassúak.

Nem érdekel már többé, hogy ki, miként oldaná meg, hogy kinek kellene, hogy megfeleljek.

Zavar, nagyon is, mert Én érzek valamiféle olyan változást magamon(ban), ami megrémít, mert nem tetszik egyáltalán.
Vagy csak még nem vagyok kész elfogadni a változást amit a kor hoz magával.

Nem dob fel a gondolat, hogy a céljaim elfogytak, legalább is így érzem most.
Nehezen viselem, ha elhagy egy barát.

Még akkor is nehéz, ha kaptam helyette egy csodálatos segítőt.

Drágám nem tudom merre visz majd az utam, de keresem rendületlenül....