Boldog Karácsonyt......

Keresem magamban a karácsonyi feeling -et.
Még nem érzem, nem vagyok ráhangolódva.
Amit érzek az csak a mérhetetlen fáradtság. 

Szívem szerint csak aludnék egész nap, mélyedést csinálva a matracba.
Nem törődnék a takarítással, a főzéssel a süti sütéssel, az ajándékok megvásárlásával, és becsomagolásával.
Ha tehetném marcipánt se vinném le sétálni.

DE! Őt muszáj. Ő nem tehet arról, hogy az év végére teljesen lenullázódtam, érzelmileg mindenképpen.
Nem tehetem meg, hogy nem kászálódom ki az ágyból, a depressziómból,a nemakarásomból, és nem megyek vele sétálni napi 3x.
Arra tanít, hogy kerekedjek felül ezeken a gondolatokon, nekem kötelességem vigyázni rá, ha már őt akartam magamnak.

Nem erről akartam írni.
Hanem arról, hogy  hová lettek belőlem a jó, a kreatív gondolatok, ötletek?
Hova lett a tenni akarásom? 

Miért csak csinálom a dolgokat? miért visz a lendület az  "így szoktam",de semmi plusz, semmi pozitív érzés nincs bennem. 
Nincs meg a várakozás öröme, izgalma, a vásárlás, az ajándékozás boldogító érzése.

Hiányzik!

Tegnap kaptam a munkahelyemen  egy karácsonyi üdvözletet.
Szíven ütött.
Pedig semmi másról nem írt,csak az érzésről, amitől ő ünnepi hangulatban van.
Semmiség valójában, az illatok  - narancs fahéj, vattacukor - idézték fel az emlékeit régen volt karácsonyokról, és vagy de, mégis!
Nagyon szépen írt.

És ekkor elgondolkodtam.
Valamikor olyan könnyen jöttek a szép szavak, olyan jól ment az írás, annyira szerettem.
Most pedig idegesít, fáraszt, untat.
Nem beszélgetek senkivel, és nem is írom már le mit érzek.
Szinte a szavakat is elfelejtettem amikkel szép dolgokat lehet írni. 

Pedig az életem sínen van. 
Már írtam  a háláról.
Az is vagyok, csak most szeretném visszakapni a kreativitásomat.

Mindenben.



Elvesztettem egy barátot, de kaptam helyette egy másikat.

Talán ez az én utam!