Valóban nem a kedvenc évszakom az ősz, hideg esős, fázós, nemszeretem évszak.
De van amikor a kedvesebbik felét mutatja.
Bágyadt, nem is igazán égető meleg, finom gyümölcsös illatok, sárguló levelek, kopaszodó fák.
Az elmúlás diszkrét bája.
Azért reggel már hűvös van, kell a pulóver és a bátorság zokni nélkül felvenni a cipőt.
Valahogy olyan otthonülő lettem.
Egész nyáron nem voltam a városban, nem jártam a környéket, hogy szép dolgokat fotózzak.
Nem gyűjtöttem az emlékeket.
Pedig kellene, hiszen olyan pikk-pakk megváltozik minden, hogy amikor végre ráveszem magam egy kis bicikli túrára, rá sem ismerek a környékre.
És igen, ilyenkor sajdul belém a felismerés, le kellett volna fotóznom, meg kellett volna őriznem, hogy milyen volt.
Sok dologgal járok így.
Amikor végleges az eltűnés az életemből, jön a fájó hiány.
Látod ezt se szeretem, pedig ha valami feldob az a változatosság....
Még két év - ok, másfél - és én is a nyugdíjasok táborát fogom erősíteni.
De most még azokét bővítem, akik orvostól-orvosig járnak.
Gyűlölöm ezt.
A várakozást, a semmitmondó diagnózisokat.
Nem is tudom mit várok.
Kicsi empátiát az irányomba, persze nem tudhatom,hanyadik beteg vagyok aznap a dokinak, de pl.lehetne úgyis, ahogy a 65 éves nőgyógyászom csinálja -pedig Isten a tanúm, az egyik legjobban utált vizsgálat - és mégsem megyek oda félelemmel.
Nem ülök a várójában dühösen, haraggal, ahogyan a többieknél.
Itt ugyanis nincs időpontra bejelentkezés, csak rendelési idő, és aki addig odaér, azt fogadja.
Mindenki tudja ki után következik.
Odafigyelve kérdez, és igen, ez is a bája, hogy emlékszik rád,aki 1986-ban első terhességével is már hozzájártál.
Na, szóval így....
Míg az időpontos rendelések csak a káoszt növelik, és persze a feszültséget, amikor előtted két ember is ül akit 10-re hívtak,neked pedig 12-re voltál behívva.
Ja, arról nem is beszélek, hogy már az időpont kérés is egy csomó időt vesz el.
És túl sok a nemszeretem dolog körülöttem...
Értően olvasok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése