Egy vidéki a fővárosban....

Rengetegszer jártam már a fővárosunkban.
Mégis minden egyes alkalommal igazi meglepetéseket tartogat nekem.
Rácsodálkozom az emberekre, helyekre, történésekre, amik hitem szerint csakis velem akkor és ott esnek meg.
Szeretek turistaként sétálni az utcákon, elbámészkodva a szépségeken, és a kevésbé szép dolgokon.
Nézni(bámulni) azt a sokszínűséget ami körülöttem kavarog.
Kalandként megélni olyasmiket amik a pesti embereknek bosszúság.

   Mint ahogyan az Árpád híd -i metró megállóban rám váró éji sötét alagút.
Tisztára mint egy modern szabaduló játék. Menned kell, csak erre mehetsz, találd fel magad.
Nos sikerült, még a lépcsőn leesés előtt fényt csiholni a mobilomból és avval botorkálni át a sötétségen, sok más hasonlóan kreatív utastársammal együtt.
Igazán felemelő érzés volt, hogy sokunknak egyformán jár az esze, de felmerült bennem, hogyan jut át ezen a sötétségen egy idős, mozgáskorlátozott ember,akinek nincs ilyen remek mobilja. 
No comment. Örültem, hogy még kreatív és viszonylag fiatal vagyok.....

 Vagy utazni a metrón.
Én szeretem, remekül szórakozom miközben nézem az embereket azt játszom ki mit dolgozhat, hova megy, kis történeteket képzelek köréjük, főszerepben velük.
Persze hamar célba érek és így a játék is rövid, de annál szórakoztatóbb.

A Lehel tér-i piac "hajnali" 9-kor nagyon üres, szellős, kényelmesen lehet sétálgatni nézelődni.
Imádtam, valószínűleg nem rajongok a tömegért:-).
Ettem egy büfében rántott brokkolit és rántott sajtot és persze nézelődtem.
Igazán érdekes volt a "felhozatal".:-)
Főleg idősebbek és lébecolók voltak még itt.

Tegnap nem fejeztem be, ma meg már nem tudom miről is akartam írni tegnap.
Ok, biztosan a pesti élményeimről, de ma már nincs meg az a feeling...

Mert új dolgok események történnek velem, és amit nem azonnal írok le elvész, hát így.

Kíváncsi vagyok a karma merre veszi az irányát a munkahelyemen.
Hogy is van az a mondás? Isten nem ver bottal.
Na ez jobban tetszik, mint ez (ettől tikkel a szemem,ha meghallom!) " ami nem öl meg az megerősít".
Most nem megyek bele miért, de tény ezzel a mondattal nagyon gyorsan fel lehet bosszantani.

Szóval most várok .
Nincs és, csak a kíváncsiság.
Mindenki a maga ásta verembe esik és most éppen ez történik.
Nem vagyok kárörvendő, de azt hiszem méltó elégtételt kapok most a sorstól...:-).
A kövér kolléganőm most elgondolkozhat azon, hogy ha feléget maga mögött minden hidat, hogyan boldogul egyedül.................