Tisztelt Cím (Tc)................

Kedves Nővérem!


Nem is tudom mikor írtam utoljára kézzel levelet.
Talán akkor amikor még élt anyu, és mama.

Milyen más így látni a gondolataimat, nem lehet törölni láthatatlanul, mint a számítógépen.

Amúgy jól vagyunk.
Én még dolgozom -szerencsére - de egyre fáradtabb vagyok.
Tegnap láttam az udvaron egy fiatal nőt.
Olyan energikusan ment, hogy mindjárt az jutott eszembe, basszus mennyi energia van benne, én pedig csak vánszorogni tudok.
Irigyeltem.

Ha sietnem kell - megjegyzem, egyre kevesebb helyre sietek - akkor is lassan teszem.
Ok, ez így nevetségesen hangzik, de tényleg így van.
Hogy mégis hogyan lehet lassan sietni?
Háát furán, persze megpróbálok gyorsabban lépkedni, lendületesen, amitől kifulladok és vennem kell egy jó mély lélegzetet.
Kb. mintha sóhajtanék...........

Apropó sóhajtás. Mostanában nagyon sűrűn veszem így a levegőt, köhögök, fáj a mellkasom.
De a körzeti sintérnőm, belenézve a torkomba, konstatálta, hogy van mandulám, valamint azt is, hogy ő bizony nem lát semmiféle problémát.
De a tüdőmet már nem hallgatta meg...
Grrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr................amúgy is ideges vagyok rá,meg arra, amikor be kell menjek hozzá.

Most is 162/85 volt a vérnyomásom.
Igaz, ennek meg volt az oka, mert amikor bicikliztem a rendelő felé, akkor láttam, hogy egy autó megáll egy nő mellett akinél egy kislány volt, és két kutyával sétált a járdán.

A pasi kiszáll az autóból kikapja a gyereket a nő - feltételezhetően az anyja - kezéből.
A gyerek sivalkodik, apa ne, apa ne, a nő segítségért kiált, majd előkapja a mobilját,hogy az egészet lefotózza, a pasi esdekelve néz rám, és azt monda, kérem hívjon rendőrt, a két kutya pedig barátságos farkcsóválással élvezi a reggeli vircsaftot.

Nos, én több okból sem álltam meg és hívtam rendőrt, báár nagyon felzaklatott az egész. Lásd a vérnyomásom, bár lehet nekem már kevés is elég, hogy az egekben legyen.

Először is, a gyerek kiabálásából kiderült számomra, hogy családi, válóperes dologról van szó.
A két kutya is ismerősként ugrált a férfi körül.
A nőt pedig látásból ismerem, szerintem nem százas, mert elég agresszíve válaszolt egy nőnek, aki kérte sétáltassa pórázon a labrador kutyáját. Kb azt, hogy,ha mégegyszerszólszkibelezlek....Ok, ezt nem  hallottam, de elhiszem, látom őt minden nap. Pont nem érdekli a közösség...sem...

Másodszor, szerintem a nő nem vitte vissza a gyereket a láthatás után, és lehet nem is akarta visszaadni. A fura az volt,  hogy nem is harcolt a gyerekért, - mert szerintem, ha nem jogosan veszi el gyereket a férfi, akkor én  az utolsó véremig harcolok a gyerekemért- hanem fotózkodott, becsapta a kocsi ajtót.
Vagyis szerintem, csak kötözködött, mert igazából pont arra sétált ahonnan az autó várható volt, vagyis amúgy is vissza kellett volna adnia a kislányt.

És harmadszor azért nem álltam meg, mert nem akartam részt venni ebben az egész vircsaftban.
Nem érzetem, azt, hogy veszélyben lenne akár a gyerek, akár nő....
Hát ennyi.
És fura módon a pasival érzetem együtt....

De persze ettől, még felzaklatott............................

Kedves nővérkém, hát ennyi dióhéjban ..:-)

Ps:
Persze egy autentikus, kézzel írott  levél máshogy néz ki, másról szól, de jó volt kicsit játszani...