Beszélgessünk.......

Én beszélgetnék veled, de nem válaszolsz.
Ő beszélgetne  velem, de nem válaszolok.....

És dühös vagyok mindkettőért.
Leginkább magamra, mert mind a kettő azt jelenti, hogy nem tudok NEM-et mondani.
MÉG! nem .

De dolgozom rajta, és remélem egyszer tényleg eljön az az idilli állapot, amikor  jól érzem magam a bőrömben...
Bár hazudnék, ha azt mondanám sohasem éreztem magam jól, mert voltak az életemnek olyan szakaszai, amit újra, ugyanúgy élnék meg .

De ami most van, az a változás. 
Tudom, érzem, látom magamon.

Kíváncsi vagyok, az öregedés mit hoz majd magával - a testi gyengeségen kívül - .
Az elfogadást, a beletörődést?
Vagy lázadóvá tesz, a minden mindegy alapon?

Én utazó akarok lenni.
Elmenni sok-sok helyre, és minél többet meglátni ebből a világból.
Megismerkedni emberekkel, helyekkel, ízekkel, hangulattal.
Azokkal a dolgokkal amik boldoggá tesznek.
Amik aztán a fotókat nézegetve is előjönnek.

Nagy vágyam az El Camino-t végig járni.
Persze nem egyedül, és nem most, de még mielőtt meghalok.

Prága nagy szerelem lett.
Első látásra...:-) szeretnék még visszamenni oda, minél többször.

A legutóbbi kirándulásom erősen vegyes érzésekkel telt el .
Csodálatos volt a környezet, csak éppen ami a lényeget adta volna, a baráti kör nem volt az.

Vagy én változtam már annyira meg, és látom ezt az egészet másként.

Kérdeztem. Nem válaszolt, és nekem   ez is egy válasz...................................


És igen, lehetséges olyan, hogy nem tudsz az istennek sem beszélgetni valakivel, akit nem szeretsz, akit nem kedveltél sohasem, csak az illető nem vett erről tudomást.
Sőt a mai napig nem vesz tudomást erről.
Igaz, nem mondtam neki soha, mert a családi illemszabály felülírt mindent, és igen a békesség kedvéért sok mindent elvisel az ember.....egy ideig.


Furán alakulnak a baráti köreim.
Pontosabban vannak akik elmaradtak mellőlem, és vannak akik továbbra is mellettem vannak.
Legyek akármilyen, ők elfogadnak engem.

Egyszer olvastam, nem a mennyiség számít..........................