2015. december 27., vasárnap

Net -telenül.....


Tegnap szinte egész nap - egészen pontosan 00.30 -tól  19.30-ig - a szolgáltatóm nem szolgáltatott.
A karácsony szent semmitevésének közepén sem tv, sem internet nem volt.

Basszus, ideges lettem, de csak az elején, aztán szépen elkezdtem nosztalgiázni arégenvolt időkről, amikor még tévénk sem volt, nem még internet.

Igen, eszembe jutott a kályhasut - a fal és az olajkályha közötti, egy embernyi hely, ami csak az enyém volt - ahol annyira szerettem olvasni.
Olyankor tér és idő teljesen megszűnt, nem hallottam meg semmit a külvilágból, hozzám aztán beszélhettek, én régen máshol jártam már.

Most is ilyen volt, igaz nincs már kályhasut, nincs 60-as izzó, sem szenes kályha, de az érzés újra elfogott.

Jó volt, na!


És az is eszembe jutott, hogy mennyi időt elvesz tőlem az internet.
Beszélgetések, séták helyett.
Persze lehetne azt is csinálni, de annyira elkényelmesedtünk már - vagy megöregedtünk? - bár ezt nem hiszem - .

Vagy írhatnánk kézzel leveleket, és képeslapokat,és postára adhatnánk.
Ok ez a része megvolt...:-)

Vagy eshetne a hó és mint régen neylon zacskón szánkózhatnánk -  basszus, nem tudnék felállni utána - mindegy, nosztalgiának ez is jó,:-).

Vagy csak úgy, találkozni a barátaimmal - igen, találkozni fogok a barátaimmal, mint minden évben ilyenkor...:-)

Nagyon várom, hogy odaadhassam az ajándékaimat nekik és megint megköszönjem, hogy vannak nekem.


Ritka kincsek ők...

És igen, ezen is elgondolkodtam már, hogy miért lépnek be emberek az életembe, akik aztán eltűnnek, mintha egy átjáró ház lennék.
Belépnek, jól felforgatják az életem, és aztán huss, mintha sohasem lettek volna..............

Talán mert,ha maradnának többet kellene adniuk annál, mint amire hajlandóak....

Tudom, semmi sincs ok nélkül, csak még az okokra kellene rájönnöm...


Pl. arra, hogy aki kitart mellettem, miért teszi?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése